Biztonságban a megélhetés
A befektetőbarát politika miatt jól érzik magukat a cégek, ezért tudnak rugalmas megoldásokat kínálni a foglalkoztatásban.
A befektetőbarát politika miatt jól érzik magukat a cégek, ezért tudnak rugalmas megoldásokat kínálni a foglalkoztatásban.

A háború egyet jelent a családok felbomlásával – írta közösségi oldalán az igazságügyi miniszter.

Az énekesnő kicsi gyerekként élte át a délszláv háború borzalmait.

Mivel az időjárás is kegyes volt a kirándulókhoz, az utolsó pillanatokban a legtöbb, még elérhető szabad kapacitás elkelt a magyar látogatók körében.

Minden, amit a baloldal miniszterelnök-jelöltjéről, a Gyurcsány-lista vezetőjéről tudni lehet.

Sírás lett a kedveskedés vége, de az is lehet, hogy csak a hormonok kavarták fel a kismama érzelmeit.

A juttatásoknak köszönhetően nagyjából négy és fél millió ember jutott pluszbevételhez múlt hónapban.

Orbán Viktor hivatalos levélben is gratulált az újdonsült anyukának.

Hazánk egyik legellentmondásosabb és legnegatívabb megítélésű politikai szereplője ma is a baloldal legbefolyásosabb embere, de facto vezetője.

Magyarország segít! – írja a közösségi oldalán megjelent tegnapi posztjában az igazságügyi miniszter.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

Kuba kész lenne tárgyalni.

Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.