A Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész ezúttal is a nevét viselő, általa kifejlesztett Bogányi-zongorát szólaltatja meg, amelynek már a prototípusa is a zenei koncepcióra berendezett-hangolt Aria Hotelben állt. A hangszer egy továbbfejlesztett változata az épület aulájában található, ahol a júniusi családi koncertet meghallgathatjuk.

Szokatlan megoldások jellemzik Bogányi Gergely előadói estjeit, hiszen hasonlóan merész innováció a Felhívás keringőre koncertsorozat is: e Chopin-est két alkalma még idén ősszel lesz október 9-én és november 19-én. Ott is beszélget a közönséggel arról, hogy milyen érzés így játszani, milyen választás ez vagy amaz a darab, hiszen részben saját műsort ad elő, részben pedig a jelenlévők kéréseit teljesíti. Közel áll hozzá a hagyományos koncert is ugyan, de hangsúlyozza, hogy elsősorban a közönségnek játszik és értük van ott. „A zenélésnél a metakommunikáció a lényeg, a lélekig érő kapcsolat” – nyomatékosítja szavait. A rendhagyó megoldásokkal még közelebb tudja hozni hallgatóságát a zenéhez, ezért szereti ezeket a koncepciókat, sok lehetőséget érez még bennük.
Akárcsak a különleges, karbonkompozit rezonánssal rendelkező Bogányi-zongorában. „Ennek az új generációs hangszernek itt, Magyarországon kellett megszületnie, hiszen a kultúra területén világszínvonalú alkotásokkal büszkélkedhetünk” – összegez a zongoraművész. Az első lépés egy mérföldkő volt a technikai megoldásokkal és az anyagok használata miatt is. Onnan pedig még tovább léptek, „hiszen mindig lesz valami, amit egy 18 ezer alkatrészből álló tárgynál lehet fejleszteni – még ha ez esztétikai fejlesztés is – teszi hozzá Bogányi Gergely. Úgy véli, Magyarországon a zeneiskolai hálózat jól működik, de további megerősítésre lenne szüksége, hiszen a tudományok és a sport mellett a legnagyobb hatással bír a közösségre és az egyénre is.
„Maga a zongora egy hagyományt ápol, ugyanakkor élő dologgá is alakul a koncertek alkalmával.” Az új fejlesztésű nagykoncertekre és kisebb koncertekre tervezett Bogányi-zongora prototípusai egészen döbbenetes erejű hangzásra képesek, sokkal szélesebb spektrumban, mint a korábbi zongorák – nagykoncerttől az intim kamaramuzsikáig. Valamint, aminek a zongoraművész a legjobban örül, hogy a tiszta hangot, amit annyira keresett, azt is megtalálta e hangszernél.
Azért is rendhagyó a június 6-i koncert, mert Bogányi Gergely a testvéreivel, családjaikkal egy zenei nyelvet beszél, ráadásul tudja, hogy a kamarazene bensőséges hangzása és üzenete sem helyettesíthető mással.