Kolozsvári szerző kapja idén a Csáth Géza-díjat, izgalmas életmű áll mögötte
László Noémi költő, író, gyermeklapszerkesztő és esszéista kapja idén a Csáth Géza-díjat. Az elismerést a Magyar Írószövetség Bajza utcai épületében adják át október 25-én.
László Noémi költő, író, gyermeklapszerkesztő és esszéista kapja idén a Csáth Géza-díjat. Az elismerést a Magyar Írószövetség Bajza utcai épületében adják át október 25-én.

A Hajdu-Bihar vármegyei településen szeptember 11. és 16 között rendezik meg a helyi nemzeti értékeink hetét.

Mesebeli történet a magyar irodalom és a magyar nyelv semmihez sem fogható erejéről.

Az anyagban kéziratok, levelek, fényképek és személyes iratok is találhatók.

Ha létezik megrendítő olvasmány, akkor Csáth Géza bármelyik műve az.
Az eseménysorozat egyik fontos célja az, hogy ráirányítsa a figyelmet a műfordítás fontosságára.
A Petőfi Irodalmi Múzeum 2019-ben nyitotta meg tárlatát, amelyen Csáth Gézának állít emléket.
„Marosvécsen, a kastély kőasztalánál pedig ott ül a fél magyar irodalom.”

Életünk egy meghatározó szakaszában mindannyian orvosok szerettünk volna lenni: csak aztán legtöbben nem tanultunk tovább, azaz nem tanultunk eleget.
Csáth Géza vagyok. Drog- és szexfüggő – mondaná Brenner József, ha ma kerülne terápiás csoportba. Rögtön hozzá is tenné, hogy még az eredeti neve is már a kárhozatáról szólt.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Január közepén tűnt el a 18 éves fiatal.

A miniszter lesz a Hír TV péntek esti műsorának vendége.

Tíztől várja a családokat a Fővárosi Állat- és Növénykert.

Valótlan állításokat tett, amelyekkel megsértette a felperesek jó hírnevét.

Kudarcba fulladt integráció.

Teljes, feltétlen támogatásáról biztosította Orbán Viktort Donald Trump.

Olyan követelésekkel álltak elő, amelyek az ügynökök és családtagjaik biztonságát is veszélyeztetnék.

Keszthelyi Ritáék Hollandiával csapnak össze az Európa-bajnoki címért.

Mind a mai napig nem tudni, mi történt a lázadás vezérével.

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.