Fiatal orvos az Isten háta mögött

Életünk egy meghatározó szakaszában mindannyian orvosok szerettünk volna lenni: csak aztán legtöbben nem tanultunk tovább, azaz nem tanultunk eleget.

Életünk egy meghatározó szakaszában mindannyian orvosok szerettünk volna lenni: csak aztán legtöbben nem tanultunk tovább, azaz nem tanultunk eleget. Ennek ellenére – vagy tán éppen ezért – mohó érdeklődéssel olvasunk mindenkit, akit az Isten annyira szerencsésnek és okosnak teremtett, hogy az orvoslás mellett írni is hagyott neki időt és módot. Csehov, Csáth Géza, Mihail Bulgakov vagy éppen Bárányi Ferenc (akinek kiváló könyve, az Égbe nyúló kockakövek még mindig nem eléggé ismert e hazában) – a végtelenségig lehetne sorolni.

Hát még azokat az élménybeszámolókat mennyire szeretjük, amelyek éppen az orvosi létet, az orvosi eseteket dolgozzák fel a szépirodalom rendelkezésre álló és nagy magabiztossággal használt eszközrendszerével! Olyan, akár a szépirodalom határterületéhez tartozó szerzőket és könyveket is szívesen olvasunk, sőt falunk, mint Robin Cooknak, az orvoskrimik koronázatlan királyának az önéletrajzi ihletésű regénye, A gyötrelem éve (mely egy hawaii kórházban túlélni próbáló orvosgyakornokról és az ő megpróbáltatásairól szól) vagy Richard Gordon pazar humorral megírt műve, a Miből lesz az orvosdoktor? című könyv, amelyik ugyanezt a témát dolgozza fel, csak éppen londoni orvos-, beteg- és műtőkörnyezetben.

Kiapadhatatlan tehát az orvostémájú írások tárháza, különösen pedig az olyan könyveké, amelyek fiatal orvosok első kalandjait mesélik el – de mindenekelőtt és -fölött igaz ez a ritka virtuozitással megírt Bulgakov-történetekre. Mihail Bulgakov nevét többnyire fő műve, A Mester és Margarita miatt jegyezzük, pedig jelentős értéket képvisel életművében – egyebek mellett – a novellisztikája is. Jelent már meg belőlük válogatás Morfium és Kakasmintás törülköző címmel is, de most új fordításban – Kiss Ilona munkája – adta közre a kiadó a szövegeket Egy fiatal orvos feljegyzései címmel.

A helyzet, mondhatni, klasszikus: az egyetemről kikerülő fiatal orvost az isten háta mögé helyezik, ahol egyedül kell helytállnia tilológépbe esett kislányok csonkolásakor, harántfekvéses magzatok méhen belüli megfordításakor, gyerekek gégemetszésekor, morfinistává lett kollégák posztumusz kórismézésekor. Nemhogy fél ezektől az esetektől, hanem egyenesen retteg tőlük: úgy érzi, az egyetemen megszerzett tudása a gyakorlatban mit sem ér, hogy a rá istenként tekintő környezete pontosan látja, hogy nem tud semmit, mindenféle ürügyeket keres, hogy a könyveibe belepillanthasson orvoslás közben (amelyek persze a konkrét esetre soha nem nyújtanak semmiféle felvilágosítást), és minderről olyan megejtő őszinteséggel és öniróniával ír, hogy az ember meg is sajnálná és néha mosolyra is húzná a száját, ha nem tartana attól, hogy legközelebb betegként egy ilyen ember kezébe kerül: „Keserűen bántam már, hogy orvosnak mentem, meg hogy ide jöttem, a senki földjére”, „»Minden ellenem van, a sors is – gondoltam –, most már biztos, hogy megöltük Lidkát.« – És gondolatban szigorúan hozzátettem: – »Amint hazaérek, főbe lövöm magam…«”

Kevés őszintébb, bevallósabb történetet ismerünk, és mindeközben él és virul az a szépírói tudás, amit aztán A Mester és Margaritában csodálhatunk meg teljes pompájában – a magyar verzió remek, a válogatás is (bár az utolsó két szöveg nem egészen érthető módon került bele a kötetbe), és közben olyan, már-már kisregényméretű remekművek szerepelnek benne, mint például a Morfium, amelyiknél megrázóbb, pontosabb kórképet felfestő dokumentum egy orvos kábítószer-élvezővé válásáról nemigen született még, az egyetlen Csáth Gézáét leszámítva.

Mihail Bulgakov: Egy fiatal orvos feljegyzései. Kiss Ilona fordítása. Magvető Kiadó, Budapest, 2019.