„Élj bölcsen, ne gyorsan!”

Ha létezik megrendítő olvasmány, akkor Csáth Géza bármelyik műve az.

Ha létezik megrendítő olvasmány, akkor Csáth Géza bármelyik műve az – és ebbe a leveleit is bele kell értenünk. Csáth naplóiról írtam már korábban, mindannyian (már akik olvastuk) kuncogtunk éretlen fejjel a szűnni nem akaró statisztikakészítő szenvedélyén, mely elsősorban a nemi élet és a morfinistává válás állomásait rögzíti egészen ijesztő és megszállott aprólékossággal, és jó néhányan belesajdulva láttuk meg ezekben a szövegekben annak krónikáját, hogy miként bomlik meg az ép (de betegesen érzékeny és kifinomult) elme a hajlamnak és a morfiumnak köszönhetően.

A történet külön dermesztő bája, hogy Csáth elmeorvosként is működött, mégsem tudta diagnosztizálni magán mindazt, amit páciensein oly pontosan és hűvös, orvosi távolságtartással látott.

A Molnár Eszter Edina és Szajbély Mihály óriási filológiai munkájáról tanúskodó, újonnan közreadott, felbecsülhetetlen értékű levelezés (mely a teljes anyagnak – amely majd e-könyv formájában jelenik meg – mindössze egynegyed része) nem hoz új fordulatot mindabban, amit Csáth Gézáról, az ő sokoldalú művészetéről, egészen különleges személyiségéről, szenvedélybeteggé válásáról, iszonyú tragédiájáról eddig tudtunk és gondoltunk, viszont olyan mértékben mélyíti fájdalmassá mindezt a tudást, amelyre a naplók önmagukban nem képesek. (Tekintsünk most el annak taglalásától, hogy mennyire szerencsés dolog közreadni emberek szenvedésének nem a nagyvilág elé szánt dokumentumait – lásd még József Attila Szabad ötletek jegyzéke; mivel élő személyt és leszármazottat minden bizonnyal már nem sért, a fent használt „felbecsülhetetlen” jelző csöppet sem túlzás a nemcsak kéjelegni, de tanulni, a világot és benne az emberi elme működését megérteni kívánó olvasónak.)

Elmélyíti, mert pontosan végigkövethetjük az eleinte mindössze kissé különc, elképesztően – és több művészeti ágban – tehetséges Csáth Géza megváltozását mind az általa, mind a neki írt levelek igen jól szerkesztett dramaturgiájában:

ahogy a kezdeti családi apróságokról való levelezés helyét lassan átveszi a mindent egyebet háttérbe szorító morfium problémája; ahol a mások által annyira óhajtott irodalmi siker néha csak másodlagos mellékkereseti lehetőségnek tűnik Csáth Gézának, mely pénzzel szenvedélyének hódolhat; amint menyasszonya, későbbi felesége hűtlenségének obszesszív gondolata meggyőződéssé válik és amint emögött kirajzolódik az a tragédia, amelyet később élet és halál igazol – és mindeközben, a háttérben mintegy, felsorakoznak azok az emberek (családtagok – apja, öccse, apósa, menyasszonya-felesége, valamint unokatestvére, Kosztolányi Dezső –, orvoskollégák, irodalmárok, zeneszerzők), akik halálos dermedtségből fel-fellobbanó segíteni vágyással kénytelenek végignézni (olykor végigasszisztálni), amint Csáth Géza „sötét örvénybe süllyed”.

„Élj bölcsen, ne gyorsan”, inti édesapja már egy korai levelében (egészen kivételes apai szeretetről tanúskodnak ezek a levelek, és olyan életbölcsességről és -tapasztalatról, amely keveseknek adatik meg: id. Brenner József azonban így sem tudta megmenteni a fiát, sőt az kifejezetten az ellenségét látta benne egy idő után), ugyanerre inti kérlelve, könyörögve és fenyegetőzve (még az öngyilkosságot is kilátásba helyezve) öccse, Brenner Dezső, és egy idő után Kosztolányi is, de válaszleveleiben

Csáth mindig talál valami kapaszkodót, ami miatt akkor és ott még éppen nem lehet megkezdeni az elvonást, mindig tud magyarázatot adni a visszaesésekre.

Közben gombafelhőként növekszik gyanakvása feleségével, Olgával kapcsolatban (ijesztően katartikus például a búcsúleveleket olvasni, amelyben tulajdonképpen az egész világot és mindegyik levelezőpartnerét, barátját és családtagját megvádolja, hogy hagyták belemenni ebbe a házasságba, és – némi logikai döccenőt láthatunk itt – ezáltal a morfium rabjává tették, és gyilkosságra, öngyilkosságra kényszerítik…), hogy végül mindannyian rádöbbenjünk: a szenvedélybetegségnek és az elharapózó elmebajnak ilyen szintjén – Csáth Kosztolányihoz írt szavaival élve – „nincs segítség”.

Smaragd asztal. Csáth Géza válogatott levelezése. A szöveget gondozta és a jegyzeteket írta: Molnár Eszter Edina és Szajbély Mihály. Magvető Kiadó, Budapest, 2020.