Ha létezik megrendítő olvasmány, akkor Csáth Géza bármelyik műve az – és ebbe a leveleit is bele kell értenünk. Csáth naplóiról írtam már korábban, mindannyian (már akik olvastuk) kuncogtunk éretlen fejjel a szűnni nem akaró statisztikakészítő szenvedélyén, mely elsősorban a nemi élet és a morfinistává válás állomásait rögzíti egészen ijesztő és megszállott aprólékossággal, és jó néhányan belesajdulva láttuk meg ezekben a szövegekben annak krónikáját, hogy miként bomlik meg az ép (de betegesen érzékeny és kifinomult) elme a hajlamnak és a morfiumnak köszönhetően.
A történet külön dermesztő bája, hogy Csáth elmeorvosként is működött, mégsem tudta diagnosztizálni magán mindazt, amit páciensein oly pontosan és hűvös, orvosi távolságtartással látott.
A Molnár Eszter Edina és Szajbély Mihály óriási filológiai munkájáról tanúskodó, újonnan közreadott, felbecsülhetetlen értékű levelezés (mely a teljes anyagnak – amely majd e-könyv formájában jelenik meg – mindössze egynegyed része) nem hoz új fordulatot mindabban, amit Csáth Gézáról, az ő sokoldalú művészetéről, egészen különleges személyiségéről, szenvedélybeteggé válásáról, iszonyú tragédiájáról eddig tudtunk és gondoltunk, viszont olyan mértékben mélyíti fájdalmassá mindezt a tudást, amelyre a naplók önmagukban nem képesek. (Tekintsünk most el annak taglalásától, hogy mennyire szerencsés dolog közreadni emberek szenvedésének nem a nagyvilág elé szánt dokumentumait – lásd még József Attila Szabad ötletek jegyzéke; mivel élő személyt és leszármazottat minden bizonnyal már nem sért, a fent használt „felbecsülhetetlen” jelző csöppet sem túlzás a nemcsak kéjelegni, de tanulni, a világot és benne az emberi elme működését megérteni kívánó olvasónak.)
Elmélyíti, mert pontosan végigkövethetjük az eleinte mindössze kissé különc, elképesztően – és több művészeti ágban – tehetséges Csáth Géza megváltozását mind az általa, mind a neki írt levelek igen jól szerkesztett dramaturgiájában:
ahogy a kezdeti családi apróságokról való levelezés helyét lassan átveszi a mindent egyebet háttérbe szorító morfium problémája; ahol a mások által annyira óhajtott irodalmi siker néha csak másodlagos mellékkereseti lehetőségnek tűnik Csáth Gézának, mely pénzzel szenvedélyének hódolhat; amint menyasszonya, későbbi felesége hűtlenségének obszesszív gondolata meggyőződéssé válik és amint emögött kirajzolódik az a tragédia, amelyet később élet és halál igazol – és mindeközben, a háttérben mintegy, felsorakoznak azok az emberek (családtagok – apja, öccse, apósa, menyasszonya-felesége, valamint unokatestvére, Kosztolányi Dezső –, orvoskollégák, irodalmárok, zeneszerzők), akik halálos dermedtségből fel-fellobbanó segíteni vágyással kénytelenek végignézni (olykor végigasszisztálni), amint Csáth Géza „sötét örvénybe süllyed”.