A mentők is nagy erőkkel készülnek az atlétikai vb-re
Egyes programelemekhez speciális mentési terveket készítettek – derült ki.
Egyes programelemekhez speciális mentési terveket készítettek – derült ki.

Amit a Magyar Orvosi Kamara tesz, az szemben áll hippokratészi eskünkkel – hangsúlyozta az OMSZ főigazgatója.

Csató Gábor szerint az oltások felvételével és a védelmi intézkedések betartásával akárcsak a fertőzés, és az Országos Mentőszolgálat leterheltsége is elkerülhető lehet.

Példaértékűnek tartja a mentődolgozók helytállását a koronavírus-járványban az Országos Mentőszolgálat főigazgatója.

A mentőszolgálat főigazgatója elmondta, mintegy 400 ezer km-t tettek meg munkatársai a járványhelyzet miatt.

Már másfél hónappal ezelőtt megkezdte a felkészülést a koronavírus-járványra a mentőszolgálat, ahol elegendő dolgozó és védőfelszerelés is van az esetlegesen megnövekvő igények kielégítésére.

Az Országos Mentőszolgálat főigazgatója hangsúlyozta: bajtársaik a saját biztonságuk miatt, a szakma szabályai szerint jártak el és kértek rendőri biztosítást.

A gyengébbnek tartott nem képviselőiről persze gyorsan kiderült, hogy egyáltalán nem gyengék, s hogy éppoly jól megállják a helyüket ezen a poszton is, mint mentőorvosként vagy mentőtisztként.

Egy gombnyomás elég lesz ahhoz, hogy miközben segélyhívást indítunk, a mentők megkapják a segítségnyújtást megkönnyítő adatainkat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Hivatalosan is elindult az FPÖ választási kampánya.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.