Bánat és harc – Trianon 102
Az elmúlt száz év tanúság arra, hogy a harcban nem vagyunk egyedül, és még győzelmeket is tudunk aratni.
Az elmúlt száz év tanúság arra, hogy a harcban nem vagyunk egyedül, és még győzelmeket is tudunk aratni.
A Budapestről indult vonattal az idén 300 Kárpát-medencei és a diaszpórából érkező középiskolás is utazik.
A szövetség szervezésben a fiatalok ellátogatnak a csíksomlyói búcsúra és a nemzeti összetartozás emlékhelyére is.
Takó Sándor és Bárány Krisztián Himnuszfilmjében a Nemzeti Filharmonikusok játszik és a Nemzeti Énekkar énekel.
Korlátozásokra számítani kell a járvány miatt, de most már biztos, hogy idén lesz búcsú Csíksomlyóban. Az esemény kivetítőkön is követhető lesz.
Még a legnagyobb áhítatban is képesek vagyunk vesződni lelkünk kicsinyes, földi gondjaival.
Csíksomlyó idén más lesz, de a pünkösdszombati körmenet idén sem maradt el.
Csíksomlyói pünkösdi búcsú – A magyar szablyavívás hagyománya – Szőregi rózsatő – Tiszavirág és tiszavirágzás.
Ma van a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Csíksomlyói passiójának ingyenes szabadtéri előadása az esztergomi bazilika előtt.
A Magyarságkutató Intézet hét erdélyi városban összesen 144 előadást tartott a magyar történelemről, kultúráról, régészetről és művészettörténetről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hirdetés - 29. alkalommal is megrendezte az ÁGOTA® Alapítvány kimondottan a vér szerinti családjukat nélkülöző gyermekek számára egyedülálló táborát.
A Ferencváros vezetőedzője elmondta, mi játszódott le benne a kapott góloknál.
12 órás közlekedési, baleset-megelőzési ellenőrzést tartottak a dél-pesti kerületek rendőrei.
Kampányt indított a közösségi médiában az egykori auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor lengyel állami múzeuma a holokauszt-tagadás elleni küzdelem segítésére, mert úgy érzékeli, hogy elszaporodtak a nácik rémtetteit tagadó vélemények.
Tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésre kerültek be, ami 74 ezer fölötti számot jelent, 2500-zal több a tavalyinál.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
Tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésre kerültek be, ami 74 ezer fölötti számot jelent, 2500-zal több a tavalyinál.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.