Szerencsénkre a szentatya is pontosan tudja, látja, milyen nehéz – mennyire elnehezedett – a kereszt a mai világban. Miközben itt ez az egyre véresebb ukrajnai háború. A Sándor-palotában tartott beszédében erre is kitért a pápa: „Végig kell néznünk, hogy a háború szólistái törnek utat, miközben a békét éneklők eltűnnének. […] A béke ügye egyre nehezebb helyzetben van. Újra fel kell fedezni az európai lelket.”

Igen, újra fel kell fedeznünk az európai lelket, benne Jézus üzeneteit. Ha valamikor, akkor most, ezekben a kíméletlen, megzavarodott, véres időkben kellene a krisztusi kapaszkodó. Ám a magát sokra tartó, „művelt Nyugat” már nem partner, útjában van a hit – de az is lehet, hogy egyszerűen csak ráunt, félretolta, kihátrált a kereszténységből. A pénzhitűeknek mindig útjukban áll Jézus. Csak a vak nem látja, hogy a pénz lapul minden emberi gyarlóság mögött. (Vannak európai nagyvárosok, ahol már a köztéri karácsonyfa-állításokról is leszoktak. Mintha útban lenne a fenyő alatta a jászollal, a kisdeddel. Mintha teher lenne. Nyugat-Európa nagyvárosaiban egy ideje már marcona biztonságiak vizsgálják át a templomba belépők táskáját, ruházatát. A megbocsátást hirdető Jézus emlékezete mára biztonsági kockázattá lett. Aki a Megváltó közelébe kívánkozik, életveszélyben van. Vajon kiknek áll útjában a szelíd Jézus, aki még a keresztfára szegezve is így sóhajtott: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!”)

Reményünk szerint a szentatya most megerősít bennünket: jó úton járunk! Ferenc pápa az értünk szenvedő Krisztust, a kétezer éves hit dicséretét hozta el nekünk, és ez az evangélium – jó hír – magyar szószékről még szebben hangzik. Az egyházfőt a budai Várban köszöntő Novák Katalin köztársasági elnök ezt így fogalmazta meg: „Mi, magyarok abba a magasságba akarunk felemelkedni, ahol Krisztus híveinek, és minden békét akaró embertársunk összetartozását megtaláljuk. Fájdalommal és reménnyel fordulok szentségedhez, mert mi, magyarok tapintjuk a háború valóságát. Gondoljon ránk, magyarokra, akiknek lelki táplálékot ad látogatásával.”

Hiszem, hogy ezért érkezett hozzánk Ferenc pápa.

Emlékezzünk! Pár esztendeje a Notre-Dame felcsapó lángjai után, karnyújtásnyira húsvéttól, hirtelen összekapaszkodott a keresztény világ. Ha lehet pozitívuma – evangéliuma – egy tragédiának, akkor ez az volt: él még Krisztus hite a földön, még a romlott Európában is. Korai temetni. A zokogva imádkozó, térdre borult civilizáció, mintha azt kiáltotta volna: nincs még minden veszve! A keresztény világ reménykedhet: mégsem istentelenedett el minden ember. Mégsem igaz, amit erőnek erejével belénk akarnak sulykolni, hogy kinőttük, meghaladtuk a kereszténységet, hogy maradi, aki még ma is teli szívvel tekint föl a templomtoronyra.

Ha lehet ilyet mondani: a maga rettenetében is fölemelő látvány volt a Notre-Dame lángjainál zokogó, Krisztusáért imádkozó embertömeg.

Ferenc pápa szavaival: az újra felfedezett „európai lelkek”.

Borítókép: Ferenc pápa a Szent István-bazilikánál (Fotó: Bach Máté)