Alighanem jól érzi magát a magyarok között Ferenc pápa, hiszen a 2019-es csíksomlyói búcsú, majd a tavalyelőtti eucharisztikus világkongresszus után most ismét hozzánk látogatott. Talán mert a magyar ember nemcsak meghallgatja, de be is fogadja az igét… Nem rutinlátogatások ezek (már ha van olyan a szentatya programjában), még csak nem is hittérítés, „beteglátogatás”, inkább afféle megerősítés, örömünnep.
A kereszténység európai őrhelyére, a nándorfehérvári Hunyadi János népéhez érkezett a szentatya – mert nemcsak válságövezetekbe látogat, de oda is elmegy, ahol piros betűs az egyházi ünnep és, mindennapos az imádság. Erre rímelt Orbán Viktor miniszterelnök tegnapi gondolata a Sándor-palotában: „Kereszténység nélkül ma Magyarország nem létezne. Magyarországnak akkor van jövője, ha a keresztény úton marad, a keresztény út pedig ma a béke útja.”
Ámbár úgy fest, keresztény hitünkkel lassan kuriózummá leszünk ezen a földrészen, de tartjuk magunkat rendületlenül. Nálunk az alaptörvény Istennel kezdődik – igaz, „maradiságunkért” kaptunk/kapunk is hideget, meleget a művelt Nyugattól. (Pont azoktól, akiknek országát, templomait évszázadokon keresztül éppen mi védtük végvárainkon, miközben még saját szentélyeinket is földig rombolták, porig égették az Európára rontó hitetlenek. Dacára ennek mára épp az álszent Nyugat mondja ránk, hogy lemaradtunk egy brosúrával – holott „csak” megmaradtunk a hitünkben.) A hívő magyarság viszi tovább Jézus keresztjét. Boldogan tesszük, hiszen hinni annyi, mint szívünk szerint cselekedni, hűnek maradni jóban és rosszban, békében és vérontásban. (Azok a hajdani védencek közben a hitünkön gúnyolódnak. Mintha nem lett volna elég, hogy legyőzőink az istentelen kommunista évtizedek alatt elvették keresztény ünnepeinket, Jézus Krisztust „indexre” tették.)
A lelkekért megy a harc. A hitünket akarják átformálni, sőt kiölni belőlünk. A hit megtiprása a hitetlenek régi alapvetése. Ám a kereszténység a kezét fölemelő, békességre intő Krisztusban bízva váltig reménykedik: nem istentelenedhet el a világ. Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Az a régi szövetség, amelyet még eleink kötöttek, ma is létezik, nem tűnt el a háborúk és diktatúrák gyilkos tombolása nyomán. Ferenc pápával hisszük, hogy a kereszténység szilárd bástya marad, bármennyire útjukban áll is a liberálissá lett hitehagyottaknak.
Szerencsénkre a szentatya is pontosan tudja, látja, milyen nehéz – mennyire elnehezedett – a kereszt a mai világban. Miközben itt ez az egyre véresebb ukrajnai háború. A Sándor-palotában tartott beszédében erre is kitért a pápa: „Végig kell néznünk, hogy a háború szólistái törnek utat, miközben a békét éneklők eltűnnének. […] A béke ügye egyre nehezebb helyzetben van. Újra fel kell fedezni az európai lelket.”
Igen, újra fel kell fedeznünk az európai lelket, benne Jézus üzeneteit. Ha valamikor, akkor most, ezekben a kíméletlen, megzavarodott, véres időkben kellene a krisztusi kapaszkodó. Ám a magát sokra tartó, „művelt Nyugat” már nem partner, útjában van a hit – de az is lehet, hogy egyszerűen csak ráunt, félretolta, kihátrált a kereszténységből. A pénzhitűeknek mindig útjukban áll Jézus. Csak a vak nem látja, hogy a pénz lapul minden emberi gyarlóság mögött. (Vannak európai nagyvárosok, ahol már a köztéri karácsonyfa-állításokról is leszoktak. Mintha útban lenne a fenyő alatta a jászollal, a kisdeddel. Mintha teher lenne. Nyugat-Európa nagyvárosaiban egy ideje már marcona biztonságiak vizsgálják át a templomba belépők táskáját, ruházatát. A megbocsátást hirdető Jézus emlékezete mára biztonsági kockázattá lett. Aki a Megváltó közelébe kívánkozik, életveszélyben van. Vajon kiknek áll útjában a szelíd Jézus, aki még a keresztfára szegezve is így sóhajtott: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!”)
Reményünk szerint a szentatya most megerősít bennünket: jó úton járunk! Ferenc pápa az értünk szenvedő Krisztust, a kétezer éves hit dicséretét hozta el nekünk, és ez az evangélium – jó hír – magyar szószékről még szebben hangzik. Az egyházfőt a budai Várban köszöntő Novák Katalin köztársasági elnök ezt így fogalmazta meg: „Mi, magyarok abba a magasságba akarunk felemelkedni, ahol Krisztus híveinek, és minden békét akaró embertársunk összetartozását megtaláljuk. Fájdalommal és reménnyel fordulok szentségedhez, mert mi, magyarok tapintjuk a háború valóságát. Gondoljon ránk, magyarokra, akiknek lelki táplálékot ad látogatásával.”
Hiszem, hogy ezért érkezett hozzánk Ferenc pápa.
