Kétséges, hogy 3600 éves lenne a nebrai csillagkorong
Azt állítják, hogy a világ legrégebbi égboltábrázolásának tartott korong ugyan valódi, de ezer évvel fiatalabb az eddig feltételezettnél.
Azt állítják, hogy a világ legrégebbi égboltábrázolásának tartott korong ugyan valódi, de ezer évvel fiatalabb az eddig feltételezettnél.
Ez nagy előnyt jelent a Naprendszerünk határain kívüli lakható világok utáni kutatásban.
Egy már nem működő orosz műhold és egy használaton kívüli kínai rakéta darabjai kerültek egymáshoz 25 méteres közelségbe.
Egy fekete lyuk által felfalt csillag utolsó pillanatait sikerült rögzítenie egy kutatócsoportnak.
Csütörtök este igazán érdemes lesz kiülni a szabadba hullócsillagokat keresni az égen.
A brit Roger Penrose, a német Reinhard Genzel és az amerikai Andrea Ghez az idei díjazottak.
Bejelentették melyik tudósok nyerték idén a rangos elismerést a fizika területén.
Tízmillió csillag átvizsgálása sem mutatta földönkívüliek jelenlétét – legalábbis egyelőre.
Az összeolvadás hatmilliárd éve történt, amikor az univerzum feleannyi idős volt, mint most.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A háború folytatása és Ukrajna uniós tagsága további milliókba kerülne minden – jelentette ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A leköszönő országos tisztifőorvos fontos ígéretet tett a miniszterelnöknek.
Azok akik külföldiekkel szövetkeznek, még inkább, hogyha külföldiek segítségével jutnak hatalomba, mint itt Magyarországon is a második világháború után, nekik a nemzeti büszkeség az ellenfél.
Az ukrán légierő, egy nappal a konfliktusban álló felek között Isztambulban tervezett újabb tárgyalási forduló előtt vasárnap közölte, hogy Oroszország eddigi legnagyobb éjszakai dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen.
40 percet követően a Győri Audi ETO KC négy góllal vezet az Odense ellen.
Az 1980-as évek közepén még az olimpiai ötpróba része volt, ám később fokozatosan háttérbe szorult.
Az orosz Védelmi Minisztérium több embert is letartóztatott.
Tombol a kettős mérce.
40 percet követően a Győri Audi ETO KC négy góllal vezet az Odense ellen.
Az 1980-as évek közepén még az olimpiai ötpróba része volt, ám később fokozatosan háttérbe szorult.
Az orosz Védelmi Minisztérium több embert is letartóztatott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.