Két hullámban alakulhattak ki a Naprendszer bolygói
A belső kőzetbolygók mintegy félmillió évvel korábban jöttek létre, mint a gáz- és jégóriások.
A belső kőzetbolygók mintegy félmillió évvel korábban jöttek létre, mint a gáz- és jégóriások.
A vizsgálaton a fák évgyűrűiben lévő radioaktív szénen alapuló méréseket végeztek.
Kína a harmadik ország a világon, mely valaha kőzetmintát hozott le a Holdról a Földre.
Az Európai Déli Obszervatórium (ESO) Chilében lévő Alma teleszkópja által gyűjtött adatok tárták fel a jelenséget.
A január 10-én kezdődő sorozat új epizódjaiban a gyereket rajzversenyre invitálják az előadók.
Az Atacama-sivatag felett lévő obszervatóriumból vizsgálták az univerzumból érkező legrégebbi fényt.
A bolygók úgy álltak össze 2020-ban, hogy nyáron volt olyan éjszaka, amikor az összes égitest látható volt.
Ez a röntgenteleszkóppal végzett első, teljes égboltvizsgálat első eredménye.
Az űrtávcső 2014 óta folyamatosan gyűjt rendkívül pontos pozíció- és fényességméréseket.
A csillagászoktól a Héraklész nevet kapta a görög mitológia halhatatlanná vált hőséről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A háború folytatása és Ukrajna uniós tagsága további milliókba kerülne minden – jelentette ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A leköszönő országos tisztifőorvos fontos ígéretet tett a miniszterelnöknek.
Azok akik külföldiekkel szövetkeznek, még inkább, hogyha külföldiek segítségével jutnak hatalomba, mint itt Magyarországon is a második világháború után, nekik a nemzeti büszkeség az ellenfél.
Az ukrán légierő, egy nappal a konfliktusban álló felek között Isztambulban tervezett újabb tárgyalási forduló előtt vasárnap közölte, hogy Oroszország eddigi legnagyobb éjszakai dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen.
40 percet követően a Győri Audi ETO KC négy góllal vezet az Odense ellen.
Az 1980-as évek közepén még az olimpiai ötpróba része volt, ám később fokozatosan háttérbe szorult.
Az orosz Védelmi Minisztérium több embert is letartóztatott.
Tombol a kettős mérce.
40 percet követően a Győri Audi ETO KC négy góllal vezet az Odense ellen.
Az 1980-as évek közepén még az olimpiai ötpróba része volt, ám később fokozatosan háttérbe szorult.
Az orosz Védelmi Minisztérium több embert is letartóztatott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.