Az ezt leíró Lorentz-transzformáció ugyan matematikai keretbe foglalta Michelson és Morley megfigyelést, de nem adott magyarázatot a jelenség lényegére, amit egy hipotetikus, az egész univerzumot kitöltő közeg, az éter beiktatásával próbáltak meg feloldani. Albert Einstein jött rá,
Hogy a fény bármilyen inerciarendszerben és bármilyen irányban ugyanazzal a sebességgel terjed,
méghozzá a fény frekvenciájától és a megfigyelő, valamint a fényforrás sebességétől függetlenül. Albert Einstein 1905-ben publikált dolgozatában a relativitást az idő, a tér, a tömeg és az energia elméleteként vezette be.
A speciális relativitáselméletként ismertté vált einsteini teória két legfontosabb megállapítása, hogy nincs semmilyen nyugvó vonatkozatási rendszer, így nem létezik az abszolút tér sem, másrészt, hogy egyetlen kölcsönhatás sem terjedhet gyorsabban a fény vákuumbeli sebességénél. Einstein hosszú töprengés után, a speciális relativitáselmélet továbbfejlesztésével alkotta meg az 1916-ban publikált általános relativitás elméletét,
Amelyben a gravitációt az egyesített tér és idő, vagyis a téridő geometriai tulajdonságaként írta le.
(Einstein a teret és időt egyesítő matematikai modelljében a téridő egy olyan négydimenziós koordináta-rendszer, amely három tér és egy idő koordinátával rendelkezik, a rendszer pontjai pedig egy-egy eseménynek felelnek meg.)
Az általános relativitáselmélet egyik fontos axiómája, hogy az anyag meggörbíti a téridőt, vagyis az univerzum mint fizikai rendszer nem lehet végtelen, hanem véges, mert az anyag térbeli kiterjedéssel és tömeggel rendelkezik. Az általános relativitáselméletet leíró einsteini egyenletekből tehát az következik, hogy a gravitáció nem erő, hanem egy olyan kölcsönhatás, amit a tér torzulásával, görbültségével, az univerzum végességével magyarázhatunk.
A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
Borítókép: Pixabay
