A Bayern kapusa leszállította a teherautónyi csokit, adomány lett belőle
A Bayern kapusa betartotta a szavát, ám a csapattárs De Ligt a szívére hallgatott, nem a gyomrára.
A Bayern kapusa betartotta a szavát, ám a csapattárs De Ligt a szívére hallgatott, nem a gyomrára.

Az ikonikus háromszög alapú hasábokra egy stilizált, közönséges hegy kerül majd a gyártó szerint.

Egyúttal megjelenhetnek az új generáció csokik is.

A kakaóbabban jelentős mennyiségű antioxidáns hatású anyag található, ezért mértékkel, sportolás előtt a csokoládéról sem kell lemondani.

Egy független skót palackozó keverte ki az érdekességet.

Sokat segíthetnek a hatóságoknak a fogyasztók azzal, ha jelzik személyes tapasztalataikat.

Szakértők szerint a folyamatos édesség utáni sóvárgás különböző problémákra is utalhat.

Az osztrák–magyar hadsereg 1878-ban Bosznia-Hercegovina megszállása során kapott először csokoládét a menázsiban.

Ez volt a Mikulásgyár elmúlt 17 évének legnagyobb adománya.

A Figyelő megnézte, hogyan gyártják Diósgyőrben az üreges csokifigurákat, Szerencsen pedig az instant kávéporokat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szakértők szerint életveszélyes az egyre terjedő extrém siklás.

A Tisza Párt egyik meghatározó figurája többször utalt rá: az erőszakos fellépés neveltetéséből fakad.

Háromból két hallgató magyar hallgató a világ legjobbjai között jegyzett egyetemre jár.

Folytatódik a DPK országjárása.

Izrael és a Hamász egymást vádolja a tűzszünet rendszeres megsértésével.

Egy szemtanú szerint hatalmas detonáció volt.

Egyelőre nem világos, hogy a katonák meddig maradnak.

A nyitónapon az esti mérkőzéseken sem borult a papírforma a férfikézilabda Európa-bajnokságon.

A Tisza Párt gazdaságpolitikai hátországának újabb tagja lepleződött le.

Mi, magyarok tíz éve nemet mondunk a tömeges illegális migrációra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.