Magyar–osztrák–szerb csúcstalálkozó kezdődött
A tárgyalások fő témája a migráció elleni közös fellépés.
A tárgyalások fő témája a migráció elleni közös fellépés.

A madridi NATO-csúcsról üzent a miniszterelnök, aki a Facebook-oldalán egyértelműen vázolta a magyar álláspontot.

A miniszterelnök Brüsszelből jelentkezve megerősítette, hogy a háborús infláció egyetlen ellenszere a béke.

Novák Katalin: A beiktatási beszédben megfogalmazott pontok köszönnek vissza a nyilatkozatban.

Mindent megteszünk annak érdekében, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból – írta a miniszter.

A francia köztársasági elnök is részt vesz a visegrádi országok miniszterelnökeivel december 13-án a budapesti csúcstalálkozón.

A 12 jobboldali párt vezetője megállapodott abban, hogy a jövőben szorosan együttműködnek az Európai Parlamentben.

A hatvan éve megalakult szervezet belgrádi csúcstalálkozóján több mint száz ország, köztük Oroszország delegációja vesz részt.

Óvatos optimizmussal értékelték Washingtonban és Moszkvában is a két elnök első találkozóját.

Az orosz és az amerikai elnök szűk körű megbeszélése várhatóan kora estig tart Genfben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szervezők több helyszínen, számos programmal készülnek.

Sok lehet a gond a tiszás jelölt alapítványa körül.

Budai Gyula szerint nem véletlen, hogy Magyar Péter szakértőjének nem adják vissza a fegyverét.

Folytatódik a miniszterelnöki országjárás.

A megállapodást rendkívül egyenlőtlen versenyre kényszerítené a magyar gazdákat.

A Néppárt döntése kikövezte Európa útját a háborúba.

Döntés született arról, hogy az Európai Bizottság hárommilliárd eurót fordít a migrációval kapcsolatos kiadásokra.

A kínai kormány döntésének oka, hogy több halálos baleset is történt az országban, amik után nem nyíltak ki az ajtók.

Karácsony Gergely Stockholmban vett át LMBTQ-elismerést, miközben a főváros vezetése továbbra is törvénytelenül működik helyettes nélkül.

Közleményt adott ki a hatóság, folyamatosak az ellenőrzések.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.