Holnap kezdődik a Divat & Design Fesztivál
Kézműves-foglalkozásokkal és kerekasztal-beszélgetéssel várják az érdeklődőket.
Kézműves-foglalkozásokkal és kerekasztal-beszélgetéssel várják az érdeklődőket.
Az új termelési módok áthatotta s a hagyományos kézművesség közeledését mutatja be a Műcsarnok.
A Muse Creative Awards-on nemzetközi megmérettetésén közel négyezer nevezésből választották ki a legjobbakat.
Magyarországon még mindig kevés olyan márka létezik, amely mögött hazai szellemi hozzáadott érték van.
A mikro-, kis- és középvállalkozások számára ad támogatást a megújuláshoz és a versenyképesség megőrzéséhez az egyetem.
A régi bútorok reneszánsza valóban a fenntarthatóság irányába mutat.
A balti országok – Észtország, Lettország és Litvánia – díszvendégségével rendezik meg október 4. és 13. között a 16. Design Hét Budapest fesztivált.
Hamarosan a kormány asztalára kerül a tavaly létrehozott állami szervezet, a Magyar Divat és Design Ügynökség által megalkotott hazai divatipari stratégia munkaanyaga.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A magdeburgi katedrálisban gyászszertartáson emlékeztek meg a karácsonyi vásáron történt támadás áldozatairól.
Az új vezetés azt közölte, hogy ezzel a lépéssel a szíriai népnek a békét és a stabilitást megteremtő nemzetközi kapcsolatok kiépítésével kapcsolatos óhajának kívántak eleget tenni.
A Star Wars világából származó új csomag jöhet jövőre.
Gyollai Dániel csodagólja is kellett a Glentoran győzelméhez az északír élvonalban.
Nem kettős mércéről, hanem egyértelmű szabályokról van szó, amelyek mindenkire, így Magyar Péterre is vonatkoznak.
Bayern győzelmét követően a klub bejelentette, hogy a mérkőzés utáni karácsonyi program elmarad.
Az utolsó évad 2025-ben érkezik.
Szentkirályi Alexandra és Böröcz László számolt be az akcióról.
A cél az, hogy a képződő hulladék a lehető legnagyobb arányban nyersanyagként hasznosuljon újra.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója kijelentette: a szaúdi hátterű elkövető célja a félelemkeltés, a karácsony mint keresztény ünnep meggyalázása volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.