A nagyi varrógépe

A régi bútorok reneszánsza valóban a fenntarthatóság irányába mutat.

„Enteriőr” a budapesti Ecseri piacon. A vintage és a retró nem ugyanaz Fotó: Getty Images

Nem fér a fejembe, hogy tetszhet neked ez a komód! – csóválja fejét anyukám szinte minden alkalommal, amikor a lakásomban jár, és tekintete elkalandozik a fal mellett álló, ma már csak „sideboard”-ként emlegetett és igazán trendi bútordarab felé. Hegyes lábakon áll, hosszúkás formáját pedig kiemeli vöröses, dióbarna mintázata és kissé fényes felülete. Az ötezer forintért (!) vásárolt, végtelen mennyiségű lemezt és társasjátékot elnyelő komód néhány éve a Jenő nevű, öreg kocka Volvo hátsó ülésére, centiről centire beimádkozva utazott a nyolcadik kerületből egészen Újlipótvárosig, fel a harmadik emeletre, miután lecsaptunk rá egy Facebook-csoportban. Ami viszont a Mama szerint szocreál horror, az ma „mid century modern”, azaz a huszadik század közepén gyártott modern bútordarabok és enteriőrök inspirálta lakberendezési stílusirányzat, amelyet szerintem őrülten vagányul lehet kombinálni a bohémtől a minimalista dizájnig szinte mindennel. Jelen esetben a hetvenes években magyar műhelyben tervezett bőr ülőgarnitúrával, saját kezűleg újjávarázsolt cseh pálcás székekkel, art deco asztalkával vagy éppen fémvázas műhelylámpával.

„Enteriőr” a budapesti Ecseri piacon. A vintage és a retró nem ugyanaz
Fotó: Getty Images

A nappali viszont kicsit sem olyan, mint egy múzeum: nagyanyáink bútorai ugyanis éppen úgy jöttek vissza a divatba, akár a bakelitlemezek, már nemhogy nem ciki, de egyenesen sikk, ha feldobjuk otthonunkat egy egyedi és megismételhetetlen darabbal, amelynek története van. A hálóban egy körülbelül százéves, lábbal hajtós Singer varrógép például második dolgozóasztalként, a nappaliban a Távol-Keletről rendelt és a csomagból trópusi óriáscsótányoktól rettegve kibontott ópiumasztal alatt kiterülő perzsaszőnyeg pedig a nagymamámé volt, mielőtt a kutyánk kedvenc helye lett, ahová minden este behozza az előszobából a vacsorája legfinomabb falatját, mert csakis ott az igazi megenni.

A vintage és a retró nem ugyanaz: mindkét esetben régi bútorokról van szó, de fontos különbség, hogy előbbinél tudatosan vegyítjük a korszakokat, míg utóbbinál egyetlen, már elmúlt korszakra koncentrálunk. A hosszú évek óta hódító ipari, loft design és a már emlegetett mid century modern irányzatok fokozottan kedveznek az újrahasznosításnak: virágkorukat élik a kopottas ipari lámpák, ősrégi bádogszekrények, nyekergős-forgós műhelyszékek, szocreál enteriőrökből kiemelt komódok, könyvespolcok és tálalók, áthúzott plüss pihenőfotelek. A rattan, a műbőr, a nyers fa, a krétás felületű deszka. A legjobb lelőhely nyilvánvalóan a családi padlás, de máshol is kutathatunk kincsek után: ha nincs türelmünk az online aukciókhoz vagy az apróhirdetések böngészéséhez, számos műhely is ráállt a letűnt korok bútorainak újraélesztésére.

Míg a márkák az újrahasznosítás és a környezettudatos gondolkodás zászlaját lengetve próbálják ránk tukmálni az újabb és újabb felesleges tárgyakat, a régi bútorok reneszánsza valóban a fenntarthatóság irányába mutat. Már rég nem ciki vintage ruhákat hordani, egy bútor pedig ugye jó esetben időtálló befektetés, és nem olyan, mint egy ruhadarab, hogy folyamatosan váltogassuk, ahogy épp a kedvünk tartja. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb esetben jóval olcsóbban is jutunk hozzá minőségi anyagokból készült bútorokhoz, mint ha multiknál vásárolnánk praktikus, lapra szerelt, de tucatotthont. És hát ki szeretne egy fantáziátlan katalógusban élni? Minden egyes tárgynak saját történelme van, ezek a személyes apróságok, egyedi ízek pedig nemcsak a dizájnmagazinokban mutatnak jól, de nagyban hozzájárulnak az otthon atmoszférájához. Akkor is, ha modern köntösbe bújtatjuk, és akkor is, ha csak friss páccal vagy huzattal és a lábai meghuzigálásával lehelünk bele új életet.