Kémbotrány a nagykövetségen, csökkentik a diplomaták létszámát
Az orosz nagykövet szerint a „kémbotrány” csak ürügy a régen elhatározott létszámcsökkentésre.
Az orosz nagykövet szerint a „kémbotrány” csak ürügy a régen elhatározott létszámcsökkentésre.

A London képviseletében eljárók Moszkva 120 kilométeres zónáján kívül csak előzetes bejelentés után utazhatnak.

Az orosz vezetés kilenc diplomata kiutasításáról is döntött.

A József Attila-díjas író, műfordító, diplomata a kötetet feleségének ajánlja, aki végigküzdötte vele az embert próbáló éveket.
1995-től 1997-ig az Új Magyarország főszerkesztője volt, utána pedig 1998-ig a Napi Magyarország alapító főszerkesztője.

A magyar diplomáciatörténet mérföldköve, hogy önálló, független diplomáciai akadémia jött létre.
Oroszország hétfőn kiutasított három szlovák diplomatát, válaszul arra, hogy Pozsony június 10-én kémkedéssel gyanúsította meg és nem kívánatos személynek nyilvánította a Szlovákia fővárosában működő orosz diplomáciai képviselet három alkalmazottját.
Egy fejlett technológiákat előállító osztrák vállalat helyi munkatársa révén gyűjtött információkat.
Kiutasított három orosz diplomatát Szlovákia, csütörtökig el kell hagyniuk az országot.
Az Egy megbízható elvtárs című tudományos feldolgozás rendelkezik mindazon kritériumokkal, amelyektől egy bűnügyi regény letehetetlenné válik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Elárulta a részleteket az informátor.

Most azonban véget ér a kutatás.

A rendőrség mindkét boltot bezáratta.

A tettest sikerült kézre keríteni.

Orosz fegyvergyáraknak exportáló személyeket vettek őrizetbe Németországban.

A miniszterelnök politikai igazgatója aggasztó döntésekről számolt be.

Összegyűltek a háborúpártiak Ukrajna támogatására.

Az ügyek nagy részét már digitálisan intézik.

"We are absolutely not happy with the policy of the European Union on the war," Hungary's Foreign Minister emphasized.

A 30 éves férfit hónapok óta keresték, eddig 24 körözést adtak ki ellene.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.