A fővezér, a tüdő és a máj
Joggal írta Kocsis Máté a közösségi oldalán, hogy a DK elnöke veszélyes politikai figura.
Joggal írta Kocsis Máté a közösségi oldalán, hogy a DK elnöke veszélyes politikai figura.
A koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítésének céljából a Miskolc Holding Zrt. dolgozóinak bérén viszont spórolt a városüzemeltetés.
A Jobbik és Soros? Ez aztán az igazi őrült összeesküvés-elmélet, mondhatják most a baloldalon.
A magyar kormány emberkísérletekbe kezd az orosz vakcinával – állította a Demokratikus Koalíció szóvivője.
Lakásonként az első gépjármű éves parkolási díját a hatszorosára, a második kocsiét tizenkétszeresére növelték László Imréék.
– Valószínűtlen, hogy a jövőben a Jobbik kiáll a külhoni magyarok mellett azzal a Gyurcsány Ferenccel szemben, aki már többször uszított a határon túliak ellen – mondta lapunknak Deák Dániel.
Tovább folytatódik a nyílt küzdelem az ellenzéki vezetésű Göd önkormányzatában. Az adventi időszakban megjelent önkormányzati lapban is szidják egymást.
Ha Gyurcsányékon múlt volna, a járvány már rég elszabadult volna, és oltóanyagot se lehetett volna beszerezni.
Kemény szavak.
Az állampolgárok érdekeit semmibe véve juttatták ezt az összeget a volt alpolgármesternek – mondta lapunknak Újbuda országgyűlési képviselője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A PSG-vel március óta nem fordult elő ilyesmi.
Aztán jövő héten visszatér a kánikula.
Kilenc év után először lesz hetedik mérkőzés az NBA-döntőben.
2026 elején indul a forgalmazása a 3,5 literes V6-os biturbót használó öntöltő hibrid hajtással szerelt Toyota Landcruiser 300-asnak.
Az új időpontot később határozzák meg.
A francia klasszis nem véletlenül hagyta ki a királyi gárda első meccsét a klubvilágbajnokságon.
Miközben költségvetési hiánnyal küzd.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Az új időpontot később határozzák meg.
A francia klasszis nem véletlenül hagyta ki a királyi gárda első meccsét a klubvilágbajnokságon.
Miközben költségvetési hiánnyal küzd.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.