Hann Endre: Azt sem tartom kizártnak, hogy szétszakadhat az ellenzék áprilisig
Az ellenzékről elmondta továbbá, hogy szerinte „még mindig erősebb a rivalizálás, mint az együttműködés hatékonysága”.
Az ellenzékről elmondta továbbá, hogy szerinte „még mindig erősebb a rivalizálás, mint az együttműködés hatékonysága”.
A bukott miniszterelnök az elmúlt hónapokban újra és újra megüzente, ki irányítja a baloldalt.
A Momentum elnöke szivárogtathatta ki a belső közvélemény-kutatást.
A belpolitika űzött szereplői közül is kiemelkedik Gábor György, a DK „szellemi műhelyének” frontembere.
Márki-Zay Péter veszélyes és igazságtalan intézkedésnek nevezte a 13. havi nyugdíjat.
Vajon mi lehet Mártha Imre kiemelkedő teljesítménye, ami fényévekre röpítette tőlünk, egyszerű földi halandóktól? Mi a titka ennek a ficsúrnak?
Mesterházy Attila búcsúzhat az Országgyűléstől.
Ha valakiből már a sajátjai sem kérnek, akkor bizony ezen el kellene gondolkodni.
Ha odaát elfogynak az érvek, mindig előkapják a náci kártyát.
Egyesek szerint a bukott miniszterelnök mossa kezeit a hódmezővásárhelyi polgármester egyre durvább kijelentései nyomán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Több ezer családnak nyújthat segítséget otthonteremtési céljai megvalósításában az új kormányrendelet.
Hamis vádakkal illették az egészségügyi államtitkárt, emiatt pereket helyezett kilátásba.
Az MCC Feszt keretében rendezett kerekasztal-beszélgetésen az Alapjogokért Központ és latin-amerikai partnerei az Európai Unió globális ideológiai nyomásgyakorlásáról és a nemzetközi konzervatív szövetségek fontosságáról beszéltek.
Országos szintű átfogó kivizsgálást indított az olasz belügyminisztérium olyan kiskorúak felderítésére, akik érdeklődést mutatnak terrorszervezetek iránt.
Ez a vidéki otthonfelújítási programnak a lényege.
A tűz egy lovardát és egy magasfeszültségű vezetéket is veszélyeztet.
Az Európai Bizottság újabb durva mélyütést vitt be a kontinens gazdaságának az Egyesült Államokkal a napokban megkötött vámmegállapodással, amely óriási kudarcot jelent Ursula von der Leyen számára – jelentette ki Szijjártó Péter.
Ez a vidéki otthonfelújítási programnak a lényege.
A tűz egy lovardát és egy magasfeszültségű vezetéket is veszélyeztet.
Az Európai Bizottság újabb durva mélyütést vitt be a kontinens gazdaságának az Egyesült Államokkal a napokban megkötött vámmegállapodással, amely óriási kudarcot jelent Ursula von der Leyen számára – jelentette ki Szijjártó Péter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.