Amerikai vadászgépek sértették meg Venezuela légterét
A venezuelai kormány válaszolt.
A venezuelai kormány válaszolt.
Trump embere akár már az év végén lemondhat.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője árult el részleteket.
Az amerikai elnök közösségi oldalán tett fontos bejelentést.
Fidelitas Országos Választmánya szombaton ülésezett, ahol a szervezet fiataljai politikai nyilatkozatban rögzítették: továbbra is kiállnak a keresztény-konzervatív értékek, a patrióta közösség és a nemzeti kormány mellett.
A Soros-hálózat is nagyon sok tüntetést, illetve különböző akciókat, NGO-kat, szervezeteket, globális hálózatokat finanszíroz.
„Az ellenfeleink mind Brüsszel zsoldjában állnak.”
This move after Donald Trump agreed with Viktor Orban, analyst Daniel Deak says.
Miután Donald Trump Orbán Viktornak adott igazat – mondta Deák Dániel.
Trump tiszteletben tartja Budapest álláspontját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Egyre elterjedtebb ez a súlyos betegség.
Már több mint tízezren aláírták a Nem a mi háborúnk petíciót.
Vörös Imre szerint a bulvárhíreket fogyasztó vidékiek miatt nem lehet népszavazást tartani Magyarországon.
A tűzoltók hab- és vízágyúkkal oltják a tüzet.
Az új hidegháború már titkos és infrastruktúraellenes műveletekben is zajlik.
Miközben a francia politika az Oroszország elleni szankciók zászlóvivője, az orosz piac továbbra is fontos partnere a francia filmiparnak. 2024-ben 73 francia film került bemutatásra Oroszországban.
Bulgária hétfőn jelezte: kérésre engedélyezné Vlagyimir Putyin orosz elnök repülőgépének, hogy átrepüljön légterén a tervezett budapesti csúcstalálkozóra.
A Premier League címvédője egymás után négy vereséget szenvedett, s ez rengeteg kérdést vet fel.
A magyarok leginkább Budapestre, Egerbe és Gyulára utaznak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.