Megrázó dolgokat mondott a Hamász által elrabolt magyar kislányok édesanyja
Kulifai Máté, a Hetek című újság lapszerkesztője adott interjút a HírTv-nek.
Kulifai Máté, a Hetek című újság lapszerkesztője adott interjút a HírTv-nek.

A belga születésű Mustafá Maya Amaya ellen terrorista indoktrinálással kapcsolatos vádakat emeltek.

Irak közölte, hogy amerikai katonai célpontokat fog támadni, amennyiben az USA beavatkozik a konfliktusba.

Az elfogott dzsihadista egy 2018-as, halálos áldozatokkal járó merénylet kitervelője.

Robert C. Castel lapunknak arról beszélt, hogy a nigeri konfliktus csak egy újabb feszültség a sok közül, a háttérben pedig komoly munkák folynak a destabilizálásért.

A férfiak kapcsolatban álltak az Iszlám Állammal.

Az Iszlám Állam katonái használják a szert.

Tavaly 28 megvalósult, sikertelen vagy meghiúsított támadást regisztráltak.

Legalább tizenkilenc terrorista személy jutott a szigetországba, migránsok közé vegyülve

A vádhatóság szerint a dzsihadista nő 2014-ben elhagyta Németországot, hogy Szíriában az Iszlám Államhoz csatlakozhasson.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A gazdák attól tartanak, hogy tisztességtelen verseny alakul ki.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.