Húszmilliónál is több „dzsihadista pirulát” foglaltak le a hatóságok

Több mint húszmillió captagon tablettát foglaltak le Ománban, többeket pedig kábítószer-csempészet gyanújával őrizetbe vettek.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2023. 06. 22. 18:02
Drog, Fecskendő, Fehér Por
Forrás: Prexels
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ománi állami hírügynökség tájékoztatása szerint a tablettákat raktárakban rejtették el, ahonnan teherautókon át akarták továbbszállítani.

A captagon néven ismert, szegény ember kokainjának is nevezett, elsősorban Szíriában gyártott amfetamin az egyik leggyakoribb drog a közel-keleti fiatalok körében. A kábítószer dzsihadista pirula néven is ismert, mert az Iszlám Állam terrorszervezet állítólag ezt a szert osztogatta harci drogként fegyvereseinek.

Közel-keleti országok bűnüldöző hivatalai szerint a kábítószert Libanonon és Jordánián keresztül csempészik a Perzsa(Arab)-öböl térségébe.

Áprilisban az Európai Unió büntetőintézkedéseket vetett ki Bassár el-Aszad szíriai elnök több rokonára, akik az EU szerint részesednek a kábítószer-kereskedelméből befolyt jövedelmekből. A szankciók alá került emberek közül többeket korábban már az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok is büntetőintézkedések alá vont.

Az Öböl-menti államok szintén azt vetették a damaszkuszi kormány szemére, hogy hasznot húz a captagon csempészetéből, és a kábítószer-kereskedelem leállítását szabták a kapcsolatok normalizálása feltételéül.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Prexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.