Megbukott a szlovák kormány a parlamenti bizalmi szavazáson
A bizalmatlansági indítvány benyújtói a korrupciót és a szlovák emberek problémáival kapcsolatos tehetetlenséget emelték ki.
A bizalmatlansági indítvány benyújtói a korrupciót és a szlovák emberek problémáival kapcsolatos tehetetlenséget emelték ki.
A kormánypártok támogatottsága a földbe állt, előre hozott választásokra mégis kevés az esély.
Mateusz Morawiecki szerint a visegrádi országok mindig győztesek voltak, amikor együtt tartottak.
Az ellenzéki pártok előre hozott választásokat követelnek, akadályozzák a költségvetés elfogadását.
Eduard Heger szlovák miniszterelnök szerint több milliárd eurós támogatást kellene kapniuk Brüsszeltől.
Eduard Heger szlovák kormányfő adott esetben kész lenne megszavazni a büntetőintézkedést.
A friss felmérések nem kedveznek a kisebbségbe került pozsonyi kormánynak.
Bejelentették lemondásukat a Szabadság és Szolidaritás még hivatalban lévő miniszterei.
Kemény bírálattal illette Eduard Hegert a felvidéki magyar párt egyik vezető politikusa.
A volt miniszterelnök szerint az olajembargó ügye is bizonyítja: alkalmatlan a pozsonyi kormány.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Már több mint tízezren aláírták a Nem a mi háborúnk petíciót.
Vörös Imre szerint a bulvárhíreket fogyasztó vidékiek miatt nem lehet népszavazást tartani Magyarországon.
A tűzoltók hab- és vízágyúkkal oltják a tüzet.
Már nem csak a Tisza Párt alelnökét nem lehet kérdezni, de már róla sem.
Az új hidegháború már titkos és infrastruktúraellenes műveletekben is zajlik.
Miközben a francia politika az Oroszország elleni szankciók zászlóvivője, az orosz piac továbbra is fontos partnere a francia filmiparnak. 2024-ben 73 francia film került bemutatásra Oroszországban.
Bulgária hétfőn jelezte: kérésre engedélyezné Vlagyimir Putyin orosz elnök repülőgépének, hogy átrepüljön légterén a tervezett budapesti csúcstalálkozóra.
Míg a Forma–1-es idény nagy része a McLarenek sikereitől volt hangos, a nyári szünet óta eltelt időszak nem róluk szól.
Kedden este Budapesten ad koncertet Nena, a világhírű német énekesnő. Kvízünkben tesztelheti tudását, mennyire ismeri a legendás előadót!
Az Egyesült Államokban megtagadják Károlyi Mihálynétól a beutazási vízumot, mert férje – nem tartva meg adott szavát – politikai propagandát folytatott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.