Vádat emeltek a 21 éves férfi ellen, aki szigorúan titkos katonai iratokat osztott meg a közösségi médiában
Jack Teixeirát hat rendbeli szövetségi bűncselekménnyel vádolják.
Jack Teixeirát hat rendbeli szövetségi bűncselekménnyel vádolják.

Zsarolóprogrammal támadták a szervezeteket.

A nemzetközi donorkonferencián bejelentett újabb segély az eddigi legnagyobb felajánlás Szíria számára.

Nem válaszol a kínos kérdésekre a demokrata elnök.

Figyelmeztette a Nyugatot Dmitrij Medvegyev, reagálva arra, hogy a Nyugatnak köze lehet az Északi Áramlat elleni támadásokhoz.

„Nem akarják, hogy a két ország, Irán és Venezuela független legyen” – szögezte le Ebrahim Raiszi körútjának első napján.

Alan Dershowitz azt állítja, hogy a rendelkezésre álló információk alapján meg lehet indítani a vizsgálatot.

Az ukrajnai háború kirobbanása óta megint egyre inkább fókuszba kerültek a nukleáris fegyverek.

A döntés még az LMBTQ-közösséget is megosztja.

Ed Luttwak Jimmy Carter óta minden amerikai elnöknek dolgozott.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.