A Térképvándor lett az EKF nyertes projektje
Decemberben is programokkal várja az érdeklődőket Veszprém.
Decemberben is programokkal várja az érdeklődőket Veszprém.

A herendi mellett a németországi Felső-Frankföldről, valamint Fürstenbergből, Bécsből és a szászországi Meissenből származó porcelán alkotások láthatók.

A legizgalmasabb, hogy hogyan is lehet minél több osztrák véleményformálót megnyernünk –fogalmazott Méhes Márton, a bécsi Collegium Hungaricum új igazgatója.

Vallási, pasztorális, családi és zenei programokkal, szakmai előadásokkal és borkóstolóval várták az érdeklődőket.

A Bakony–Balaton régió a Himnusz megszületésének 200. évfordulójához, és a magyar kultúra napjához csatlakozva látványos ünnepséggel indította az Európa kulturális fővárosa programévet.

Baloldali többségű parlamentről van szó, én ennek tudom be a kifogásaikat – reagált Navracsics Tibor arra, hogy a Bundestag támogatja a hazánktól való uniós források elvonását.

Kulturális-kreatív központtá tennék Veszprémet és régióját.

A kormány támogatja a EKF 2023 program nemzetközi szakértői bizottságának arról szóló döntését, hogy Veszprém nyerje el az Európa Kulturális Fővárosa címet.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.

A zenész 65 éves volt.

Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.