Apaként is érdemes részt venni a gyerek életében
Egy magyar édesapa, Kertész András arra jutott: minőségi időt akar tölteni a kisfiával, ezért minden szerdáját szabaddá tette, és sorra lemondta a munkáit.
Egy magyar édesapa, Kertész András arra jutott: minőségi időt akar tölteni a kisfiával, ezért minden szerdáját szabaddá tette, és sorra lemondta a munkáit.
Akár egy nem megfelelően megtisztított sminkecset is okozhat bőrproblémát, és érdemes odafigyelni a (dekor)kozmetikumaink, bőrápolóink szavatossági idejére is – figyelmeztet Székely Zsuzsanna. A sminkes-kozmetikus szerint nem érdemes spórolni az arcápolás
Érdemes már a babavárás előtt felkészíteni testünket a várandósságra, a rendszeres – de nem eltúlzott – sport ugyanis segít a magzat megfoganásában és beágyazódásában, és abban is, hogy a terhesség kellemetlen velejáróit – a vizesedést, hát- és derékfájás
Ha a dolgozók napi negyedórával többet sétálnának, az akár évente 100 milliárd dollárral (30 ezer milliárd forinttal) is többet hozhatna a világ gazdaságának egy új elemzés szerint.
A legfőbb halálokok továbbra is az életmódhoz kötődő megbetegedések, ezért is jelentős a Három generációval az egészségért program, amelyben az alapellátást és a prevenciót is megerősítik.
Nemcsak a tananyagot segítenek jobban megérteni, hanem az útkeresésben is támaszt adnak a Menetszél Egyesületnél önkénteskedők.
Egy rádió, amely örömre hangol — ezzel a szlogennel határozza meg magát a néhány hónapja útnak indult Manna FM.
Az egészséges életmód, a megelőzés kerül ismét fókuszba a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) és az újbudai önkormányzat közös EgészségPart elnevezésű rendezvényén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A nagyszerűen futballozó Declan Rice teljesen kiakadt saját csapattársa meggondolatlansága miatt.
A Hennessey F5 Evolution E85-tel hozza a 2031 lóerőt és 1960 Nm teljesítményt.
A Gossip Girl és a Buffy, a vámpírok réme sztárja, Michelle Trachtenberg 39 éves korában halt meg idén februárban.
Februárban 9,3 százalékkal, több mint 661 ezer forintra nőtt az átlagkereset.
A törvényhozásban az oroszbarátnak nevezett erők szereznének többséget.
Előbb saját magát feszítette keresztre a pályán, később a szurkolók is megtették vele ugyanezt a közösségi médiában. Marozsán Fábián várhat rá.
Ez az eddigi legígéretesebb hasonló felfedezés.
A törvényhozásban az oroszbarátnak nevezett erők szereznének többséget.
Előbb saját magát feszítette keresztre a pályán, később a szurkolók is megtették vele ugyanezt a közösségi médiában. Marozsán Fábián várhat rá.
Ez az eddigi legígéretesebb hasonló felfedezés.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.