A kormány tárgyal a pedagógus-szakszervezetekkel
Maruzsa Zoltán közoktatásért felelős államtitkár november 7-én három órakor fogadja a sztrájkbizottságot.
Maruzsa Zoltán közoktatásért felelős államtitkár november 7-én három órakor fogadja a sztrájkbizottságot.

Reggel 8 körül a Nagykörút vonalán alakult az élőlánc.

A polgári kormány idején senkinek nem lehet baja abból, hogy sztrájkban vagy tüntetésben vesz részt.

Az ellenzéki politikusok is rátelepedtek a sztrájkra.

Az SZFE-t elfoglaló diákok és az intézmény felmondott vezetői annyit elértek, hogy mégsem lesz hétfőn tanévkezdés.

Élőlánc a Vas utcától a Parlamentig? Miért vagytok kicsinyhitűek?

Élőláncot alkotva olvasók és önkéntesek segítik pénteken a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár költöztetését Egerben. Az intézmény átmenetileg a helyőrségi művelődési otthonban működik majd mostani központja, a nagypréposti palota felújításának ideje a
A székelyföldiek székely zászlókkal és transzparensekkel sorakoztak fel tömött sorokban a lakatlan hegyi település első világháborús katonatemetője előtt a csepergő esőben.
A korábbiakhoz képest új szimbólumokkal, alternatív parlament felállításával, tizenkét ponttal és azonos transzparensekkel készülnek a március 15-i nemzeti ünnepre az ellenzéki pártok.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Vona Gábor szerint a Tisza Párt elnöke alkalmatlan az ország vezetésére.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

A drukkereket kitiltották az Európa-liga meccsről.

Heti összefoglaló.

Napi összefoglaló.

Feröer három másodperccel a vége előtt szerzett pontot Svájc ellen Oslóban, miközben a skandináv ország parlamenti munkáját fel kellett függeszteni.

Szörnyű, katasztrofális – ezekkel a jelzőkkel illeti csapatát a lengyel sportsajtó, miközben fejet hajt a magyarok teljesítménye előtt.

ÉN CSAK LEÍRTAM… – Nicolás Maduro kifüstölésével az olaj is felszabadult, nem csak a lakosság.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.