Terrorizmus finanszírozása miatt indult eljárás egy francia cég ellen
A Lafarge az Iszlám Állam terrorszervezetnek fizetett azért, hogy szíriai leányvállalatukat ne zárják be.
A Lafarge az Iszlám Állam terrorszervezetnek fizetett azért, hogy szíriai leányvállalatukat ne zárják be.

A tavalyi puccs óta egyre keményebben lépnek fel a hatalomátvétel ellen tiltakozókkal szemben.

Alaa Músza halálos injekciót adott be egy fogolynak és megfelelő érzéstelenítés nélkül műtött.

A nemzetközi sajtó úgy számolt be róla, mint „az első lépés a szíriai igazságszolgáltatás felé”.

Iliescut és két, még életben lévő feltételezett bűntársát 862 ember halálát és 2150 ember sebesülését okozó katonai diverzió megszervezésével vádolják.
Az utolsó szovjet védelmi minisztert katonai és emberiesség elleni bűntények miatt, távollétében ítélte el egy litván bíróság.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kiszivárgott, több száz oldalas megszorítócsomag tartalma és felépítése alapján egyértelmű: a tervezet a Tisza Párthoz köthető, és baloldali fordulatot készít elő a magyar gazdaságban.

Polgármesterre és önkormányzati képviselőkre szavazhattak.

Fegyház várhat a vádlott férfira.

A hőmérséklet enyhe marad.

Floridában tárgyalt a béketervről az amerikai és az ukrán delegáció.

Tízezrek tüntettek Madridban a kabinet lemondását és új választások kiírását követelve. A tüntetők korrupcióval vádolták a baloldali kormányt.

Az orosz külügyi szóvivő egyértelműen fogalmazott.

A Fradi két góllal is vezetett, de a végén meg kellett küzdenie a győzelemért.

Szumátrán már 442-re emelkedett a halálos áldozatok száma.

Nem lefutott a bajnokság, a Vasas mellett még három csapat pályázik a feljutásra – mondta Feczkó Tamás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.