Harcot vívnak a baloldali voksokért Franciaországban
Sok múlhat azon, hogy Mélenchon hívei Macront vagy Le Pent támogatják-e az elnökválasztás második fordulójában.
Sok múlhat azon, hogy Mélenchon hívei Macront vagy Le Pent támogatják-e az elnökválasztás második fordulójában.

Zavargások törtek ki Rennes-ben a francia elnökválasztás első fordulójának eredménye miatt.

Mind a tizenkét jelölt már délelőtt leadta a szavazatát. Az első hivatalos eredmények este nyolc óra után várhatók.

Vasárnap reggel nyolc órakor kinyitottak a szavazóhelyiségek. A nagyvárosokban este nyolc óráig lehet szavazni.

A felmérések szerint Emmanuel Macron és Marine Le Pen juthat be a második fordulóba.

A francia államfő és a magyar miniszterelnök politikájában szembetűnően sok hasonlóság található.

Vajon tárgyalnátok-e Hitlerrel, Sztálinnal, Pol Pottal? – kérdezte a lengyel miniszterelnök Emmanuel Macrontól és Olaf Scholztól.

Egyre fokozzák a gazdasági szankciókkal az Oroszországra nehezedő nyomást a nyugati szövetségesek.

A háború elején Macron támogatottsága nőtt, most Le Pen használja ki a rossz gazdasági helyzetet.

A haladás küzdelme a befelé fordulással szemben – hirdette meg programját az államfő.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Rosszak a látási viszonyok az utakon.

Magyar Péter elbukhat a bizonytalanok körében.

A vele egy oldalon állókat sem kíméli a Tisza Párt elnöke.

Karácsonyék félmilliárdos „mikroadományai” miatt indult nyomozás érhet révbe.

A britek megelőző lépést tettek.

A gyermekkönyvek ma már az ideológiáról szólnak.

Vlagyimir Putyin kész lenne alkura, míg Volodimir Zelenszkij vonakodik.

A magyar válogatott pénteken Lengyelország ellen kezdi meg a csütörtökön rajtoló Eb-t, rögtön kulcsmeccs lesz a nyitány.

A Bundesliga-klub elbúcsúzott Naby Keitától, akinek megtartásában korábban Kubatov Gábor kételkedett. Hajnal Tamás elárulta a megoldás kulcsát.

Karbonvám drágíthatja az áramimportot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.