A globalista, kellően simulékony Macron, akitől azért a nemzeti pátosz sem idegen – a francia forradalomban az ilyet hívták mocsárnak, se ide, se oda nem tartozónak – tehát marad, de nézzük ennek a jó oldalát! Az EU intézményeiben az alapító tagállamok képviselői a legbefolyásosabbak. A bevándorlás- és genderellenes, szuverenista magyar politika az áthidalhatatlan világnézeti nézeteltérések miatt csak korlátozottan számíthat a kormányprogramja szerint is nyíltan bevándorlótársadalmat hirdető Németországra és a Benelux államokra. (A gazdasági kapcsolatok ezt remélhetőleg minél kevésbé sínylik meg.) Macron viszont tavaly nálunk járt a visegrádi–francia csúcson. Az ott elhangzottak alapján számítani lehet arra, hogy pragmatikusan és kellő belátással viszonyul majd a számára szomorú tényhez: az EU keleti felén, Lengyelországban és Magyarországon bevándorlás- és genderel­lenes, szuverenista kormányok irányítanak.

Macronnak még az apja sem élt, amikor Robert Musil (magyar hangja Tandori Dezső) jellemrajzot adott a nem kifejezetten ideologikus elnökről: „Mindig egy lehetséges összefüggés határozza meg, mit tart erről-arról. […] Minden átalakulhat, rész az egészben, megszámlálhatatlan egészekben méghozzá, amelyek feltehetően valami felsőbbrendű egészhez tartoznak – ez utóbbiról azonban fogalma sincs.” Macront alapvetően a gloire és a grandeur, a dicsőség és a nagyság érdekli. Fordított Angela Merkel, aki nem a saját nemzeti érdekét takarja le ­uniós lepellel, hanem legszívesebben az EU-ra tűzné ki a francia trikolórt. Közös nevező lehet vele az erős unió építése – de két pólussal, nem a mi térségünk rovására. Találkozhatnak a magyar és a francia törekvések az energiabiztonságban (atompártiság) vagy abban is, amire kínosan emlékeztet az ukrajnai háború: az európai országok – legyenek bár NATO-tagok – nem lehetnek kiszolgáltatva az amerikai érdekeknek.

Borítókép: Emmanuel Macron francia elnök (Fotó: EPA/Christophe Petit Tesson)