Az ukrajnai háború mihamarabbi lezárását sürgette Macron
A francia elnök közölte, Európa nem áll háborúban Moszkvával, de kiáll Ukrajna függetlensége mellett.
A francia elnök közölte, Európa nem áll háborúban Moszkvával, de kiáll Ukrajna függetlensége mellett.

2019 óta ez az első év, hogy civilek is részt vehettek az állami megemlékezésen.

A francia államfő beiktatását követő rövid beszédében még függetlenebb nemzet létrehozását ígérte.

Új pártnévvel és a centristák összefogásával fut neki az államfő a közelgő nemzetgyűlési választásoknak.

A francia államfő Köztársaság lendületben pártja a nevét is meg fogja változtatni.

A zöldeket, a kommunistákat, az euroszkeptikusokat és a szocialistákat is magában foglaló tömörülés élén álló Jean-Luc Mélenchon magának akarja a miniszterelnöki széket.

A két vezető megállapodott abban, hogy különböző szinteken folytatják a kapcsolattartást.

Franciaországban a bal- és a jobboldalon is összefogást sürgetnek a nemzetgyűlési választások előtt.

A francia elnök második ciklusában aktívan részt akar venni az ukrán rendezésben.

Macron remélhetőleg felhagy a Magyarországgal és Lengyelországgal szembeni arroganciával – fogalmazott lapunknak Marine Le Pen volt külpolitikai tanácsadója.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A vele egy oldalon állókat sem kíméli a Tisza Párt elnöke.

Karácsonyék félmilliárdos „mikroadományai” miatt indult nyomozás érhet révbe.

Peptidek, SARMs, vegyületek – egyre több fiatal találkozik ezekkel az interneten könnyen beszerezhető szerekkel, miközben sokan nincsenek tisztában azzal, pontosan mik is ezek, miért illegális a kereskedelmük, és milyen súlyos egészségügyi következményekkel járhat a használatuk.

A belső mérés szerint csökken a biztosnak tartott egyéni körzetek száma.

Az állampolgárok félnek.

Az elnök tartózkodóbb álláspontját nemcsak a háborús fáradtság magyarázza.

Macronon élcelődött a biztonsági tanács elnökhelyettese.

Karbonvám drágíthatja az áramimportot.

Ön ismeri a magyar folyókat?

A Dögölj meg, szerelmemben (Die My Love) a két sztárt úgy láthatjuk, mint még soha.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.