– Szeretnénk, ha létrejönne egy megállapodás a baloldali pártok között. Ehhez azonban közös gondolkodásra lesz szükség, meg kell szüntetni a hatalmi fölényt, és el kell fogadnunk a sokféleséget. A tárgyalásoknak ebben a szakaszában egyelőre minderre nincs garancia – panaszolta Olivier Faure, a szocialisták vezetője. A párt nem tud szemet hunyni afelett, hogy Mélenchon ellenzi Franciaország NATO-tagságát, és kritikával illeti az Európai Uniót is.

Az összefogással ugyanakkor a baloldali blokk a jobboldal kárára is növelhetné parlamenti jelenlétét. A jobboldali Marine Le Pen és Éric Zemmour az elnökválasztás első fordulójában a szavazatok mintegy harminc százalékát szerezték meg összesen – Le Pen mintegy 23, Zemmour pedig hét százalékot –, és ha ehhez hozzávesszük a jobbközép Valérie Pécresse közel ötszázalékos eredményét, a nemzetgyűlésben jelentős lenne a jobboldaliak aránya.
A politikai spektrumnak ezen az oldalán azonban jelenleg egyedül Zemmour sürgeti a „nemzeti szövetség” megalakítását a nemzetgyűlési választások közeledtével.
A publicistából lett politikus kitartóan kopogtat a Nemzeti Tömörülésnél, a Marine Le Pen vezette párt ajtaja viszont mindeddig zárva maradt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!