Mostantól korábban sötétül el az Eiffel-torony
Az utcai világítás megmarad, de a közintézmények kivilágításának idejét is rövidítik.
Az utcai világítás megmarad, de a közintézmények kivilágításának idejét is rövidítik.

Egyetlen kórházi osztály annyi energiát fogyaszt évente, mint négy átlagos méretű családi ház.

A francia energiaszakértő szerint Európa továbbra is orosz kőolajat vásárol indiai és szaúdi címkével, csak jóval drágábban.

Túlságosan optimisták az idei gazdasági növekedésre adott előrejelzések.

A biztonságpolitikai szakértő szerint Európa idővel belerokkan a háborúba.

Már olyan jóléti államokban is gondot okoznak az embereknek az egekbe szökő árak, mint Dánia és Hollandia.

Becslések szerint 2023-ban háromszorosára fog nőni a gázár, magyarán a tavalyi hatszorosa lesz a jövő évi.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Vége a „Merjünk kicsik lenni!” politikának, mert attól tartunk, hogy valaki rácsap a kezünkre, ez már a múlté – fogalmazott a Fidesz budapesti elnöke.

Az ország egyik legjobb nyomozójának kész forgatókönyve van.

Előtte azért megsebesítette a nőt.

Újabb 38 mentőautóval bővült az Országos Mentőszolgálat flottája.

Tucker Carlson Szergej Karaganov orosz politológussal beszélgetett.

Az eszkaláció mellett tették le a voksukat.

Irán Szaúd-Arábiával egyeztet és Washington szövetségeseit fenyegeti.

Von der Leyen's comment saying "this is the price of peace" was cynical, because it is actually the price of war, Hungary's State Secretary for Health says.

A magyar bajnok a dán Midtjyllanddal csapott össze a harmadik felkészülési mérkőzésén.

Az éttermek, büfék száma becslések szerint az elmúlt években 20-22 ezerre csökkent a korábbi 25-26 ezerhez képest.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.