Az ENSZ „bársonyos” átmenetet sürget Szíriában
Ezt a megszállást nemzetközileg nem ismerik el – tette hozzá Guterres.
Ezt a megszállást nemzetközileg nem ismerik el – tette hozzá Guterres.
A vérontás befejezése érdekében vissza kell térni az ENSZ által közvetített politikai folyamatokhoz.
A házelnök szerint az európai államok létjogosultságát a nemzetek adják.
A Nemzetközi Bíróság (ICJ) történetének legnagyobb perét kezdte tárgyalni.
A Honvéd Vezérkar főnöke felkereste a ciprusi és a libanoni magyar kontingenst.
A delegáció szerda este kapta meg az utasítást a tárgyalások felfüggesztésére.
A fő vád a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ellen, hogy Helifék ringbe engedésével extrém sérülésveszélynek tették ki a női ökölvívókat
A jelen lévő országok felhívták a figyelmet a klímaváltozás súlyos hatásaira.
Orbán Viktor miniszterelnököt az agrárminiszter is elkísérte az ENSZ klímacsúcsára.
Az UNESCO jelentése szerint az újságíró-gyilkosságok 85 százaléka büntetlen marad.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kakukktojás.
A tűzszerészi művelet idejére lezárták a lakótelep előtti utat.
Újpestről különvillamos is indult.
Elemzések, reakciók a helyszínről élő, egyenes adásban.
Az Európai Tanács elnöke Zelenszkijjel együtt érkezett az EU-csúcsra.
Reagált a lengyel külügyminiszter kijelentésére is.
Akarnak maguk egyáltalán békét? – tette fel a kérdést a békecsúcsról szóló vita során a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja az Európai Parlamentben.
The Budapest peace summit is on the agenda, Hungary's Foreign Minister wrote on his social media page.
A milliárdos teniszezőnő eközben Jannik Sinnernek és Carlos Alcaraznak szólt oda.
Piros futófény, beszédszintetizátor, Turbo boost gomb: a magyar K.I.T.T. megdobogtatta a rajongók szívét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.