Az ENSZ elfogadhatatlannak tartja a tüntetők és a rendőrök elleni erőszakot
Felszólították a Kazahsztánban szembenálló feleket, hogy tartózkodjanak a tettlegességtől.
Felszólították a Kazahsztánban szembenálló feleket, hogy tartózkodjanak a tettlegességtől.
A kazah elnök terroristának nevezte a tüntetőket, a zavargásoknak már több tucat áldozatuk van.
Fenyegetés, testi sértés, ellenállás. Szászországban megszaporodtak a rendőrök elleni bűncselekmények.
El szerette volna adni, a neten felhajtott vevő pénztárca helyett fegyvert rántott.
Hamburg egyik közparkjában tíz, migrációs hátterű férfi megerőszakolt egy tizenöt éves lányt.
Felfüggesztették a tanárt, miután azt mondta a muszlim diáknak: „Terroristákkal nem tárgyalunk.”
A tett megítélése mintha más lenne úgy, hogy parókában és a testére operált szilikonmellekkel rugdossa nála sokkal gyengébb barátnőjét.
Az illegális bevándorlók újabban katonai taktikával, több száz fős csoportokba verődve próbálják megtörni a határrendészet erővonalát.
Az idén több mint hatvanezer rendfenntartót bántalmaztak és csaknem másfélszer annyi rendőrt öltek meg szolgálat közben, mint a korábbi években.
A Gerilla című könyv jelenetei elevenedtek meg Belgiumban, amikor afrikai bevándorlók majdnem agyonverték a barátnőjét védő 16 éves flamand fiút.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Egy hangos lobbicsoport próbálja meggátolni a humán kutatóintézetek átszervezését.
Érzelmi hullámvasútra invitált az Avenged Sevenfold.
A szünidő miatt erősödő érdeklődést várnak a szállásadók.
„Nem nagyon van fék a Tisza-expresszen. Abban az értelemben semmiképp, hogy Strasbourgban sorozatosan szavaznak meg a magyar gazdaságnak alávágó előterjesztéseket” – írta közösségi oldalán Dömötör Csaba.
Valószínűleg még a betörő is megörült.
Egyre több vármegyében lép életbe a korlátozás.
Despite grappling with a significant budget deficit.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Valószínűleg még a betörő is megörült.
Egyre több vármegyében lép életbe a korlátozás.
Despite grappling with a significant budget deficit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.