Erőszakos politikusok egész sora jellemzi a baloldalt

A napokban került nyilvánosságra, hogy Radnai Márk, a Tisza Párt új alelnöke azzal fenyegetett meg egy újságírót, hogy eltöri az ujjait. Ugyanakkor nem Magyar Péter embere az egyetlen, aki az utóbbi időben erőszakkal fenyegetett, de arra is volt példa, hogy tettlegességig fajult egyes erőszakos politikusok kirohanása. Emlékezetes lehet, amikor az MTVA székházát ostromolták 2018-ban baloldali politikusok, akik közül Varju Lászlót, a DK politikusát bűnösnek nyilvánították testi sértés bűntettében.

2024. 07. 23. 4:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A baloldal számára a durva politizálás szinte már mindennapos, egyúttal pedig a fizikai erőszaktól, valamint a fenyegetésektől sem riadnak vissza. A legújabb példa erre Radnai Márk, a Tisza Párt új alelnöke, aki korábban a színházi életben és a televíziós szakmában is dolgozott. „Ha még egyszer meglátlak bármelyik előadásom közelében, egyesével töröm el minden ujjad” – fogalmazott korábban Magyar Péter pártjának politikusa, aki egy újságírót fenyegetett meg, amiért nem értékelte az egyik előadását. Radnai korábban is részt vett a Tisza kampányeseményein, azonban eddig hivatalosan nem töltött be pozíciót a párton belül. 

Emellett Radnai Márk ott volt az Ötkert nevű belvárosi szórakozóhelyen Magyar Péterrel

amikor a Tisza Párt politikusa egy őt videózó férfi telefonját elvette, majd a Dunába dobta. Magyar Péter erősen ittas volt és fiatalkorú lányokkal táncolt, ezekről több videófelvétel is készült.

Elítélt DK-s

Még a választási kampány során Magyar Péter kijelentette, hogy az MTVA székháza elé akar tüntetést szervezni. Hadházy Ákos, aki már több demonstráción is részt vett a közmédia épülete előtt, szinte azonnal jelezte, hogy részt kíván venni az eseményen. Emlékezetes, hogy 2018 decemberében baloldali politikusok törtek be az MTVA székházába, aminek eredményeképp a DK-s Varju Lászlót garázdaság miatt ítélte el a bíróság. Az ötlet tehát nem új keletű a baloldalon, sokadik alkalommal próbálnak fizikai és verbális erőszakkal nyomást gyakorolni a közteleví­zióra és a közrádióra. A két napig tartó ostrom céljáról azt állították, hogy követeléseket akarnak beolvasni.

Az akcióhoz több, azóta elhíresült pillanat kapcsolódik, ilyen volt, amikor Varju László DK-s országgyűlési képviselő nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának vagy amikor Kunhalmi Ágnes (MSZP) nekiugrott egy csukott ajtónak, majd színpadias esést produkált. Emlékezetes volt az is, amikor Bangóné Borbély Ildikóról (MSZP) felvétel készült, amint képviselőtársait arra instruálja, hogyan feküdjenek úgy a földön, hogy arról „erős kép” készülhessen. 

Varju László ellen az MTVA székházánál 2018 decemberé­ben lezajlott demonstráció következményeként garázdaság vétsége és más bűncselekmény miatt emeltek vádat, a politikust pedig nemrég bűnösnek nyilvánították testi sértés bűntettében.

Brutális fojtófogás

Emlékezetes eset volt, amikor 2018 áprilisában, a baloldal választási veresége után az LMP-s Sallai Róbert Benedek leköszönő volt országgyűlési képviselő az etikai bizottsági meghallgatásán állítólag megpróbálta megütni, végül székestül felborította Hadházy Ákost, majd elviharzott a helyszínről. Az ügy azzal zárult le, hogy a Fővárosi Törvényszék másodfokú ítélete szerint Sallai nem követett el testi sértést és garázdaságot, ugyanakkor becsületsértés miatt egy év próbaidőre bocsátották. Sokszor azonban nem kímélik a rendezvényeiken megjelenő közönséget sem. 

2021-ben Hajdúhadházon, egy kampányrendezvényen Jakab Péternek, a Jobbik exelnökének testőre és sofőrje rátámadt egy kutyáját sétáltató járókelőre. A letepert férfi nem volt más, mint Rubi Gergely, a Jobbik volt országgyűlési képviselője. A férfit agresszívan földre vitték, brutális fojtófogást alkalmazva.

A botrányos esetről mobiltelefonnal felvételt készítettek az arra járók, ami a Ripost birtokába jutott, s így került a nagyközönség elé. Még 2021 nyarán szintén dulakodás alakult ki Márki-Zay Péternek egy szegedi fórumán, miután a baloldali politikus stábjából egy testes férfi durván lökdösni kezdte az esemény egyik résztvevőjét, akinek az volt a „bűne”, hogy kritikus kérdést intézett a szónokló városvezetőhöz. Emellett a baloldal rendezvényein rendszeressé vált, hogy a nem baloldali újságírókat, riportereket fizikai atrocitások érik, el akarják taszigálni őket a politikusok közeléből, amikor kérdést akarnak feltenni nekik.

Rendőröket dobáltak, riportert inzultáltak

A baloldal által meghirdetett és békésnek mondott tüntetéseken is gyakran megjelenik az erőszak. Idén februárban a Hősök terén zajlott egy demonstráció, amiből kiválva a tüntetők egy része a Lendvay utcában található Fidesz-székházhoz vonult át, ahol farkasszemet néztek a rendőrökkel, továbbá a körbevették a Pesti Srácok operatőrét és riporterét, akiket valószínűleg a lökdösődésnél súlyosabb tettlegesség ér, ha a rendőrök nem mentik ki onnan őket. Még tavaly májusban az Oktogonon tartott a baloldal egy tüntetést, amely után egy szélsőséges csoport ugyancsak a Fidesz-székházhoz vonult. 

A jogtalan demonstrálók teli sörösdobozokat, valamint fémtermoszt és vascsavarokat dobáltak a rendőrökhöz, akiket horgászbottal és törött zászlórúddal is szurkáltak. Ugyanakkor pirotechnikai eszközöket is alkalmaztak baloldali demonstrálók, 2018-ban a Kossuth téren füstgyertyákat dobtak a Momentum politikusai – Fekete-Győr András és Szarvas Koppány Bendegúz – a rendőrök közé.

Az egyik legvéresebb és legfelháborítóbb eset pedig az volt, amikor 2023 februárjában nyugat-európai szélsőboldali aktivisták, az Antifa mozgalom tagjai általuk szélsőjobboldalinak tartott, gondolt járókelőkre támadtak rá Budapest több pontján, súlyos sérüléseket okozva áldozataiknak.

Borítókép: Hadházy Ákos 2018 decemberében betört a köztévé épületébe, ahol a biztosági őrökkel dulakodott (Forrás: YouTube)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.