Hamarosan nagyot változik az élet az Erzsébet téren
Ne rutinból közlekedjen.
Ne rutinból közlekedjen.
Az Erzsébet téri késelés helyszínén tartott demonstráción hívták fel a figyelmet arra, hogy békére van szükség.
Erőszakmentes tüntetés kezdődik az erőszak ellen szombaton 13 órakor az Erzsébet téri, februári halálos végű szurkálás helyszínén.
Az ügyben kényszerintézkedést alkalmazott a törvényszék.
Nem tett vallomást a vasárnap hajnali késes támadás feltételezett elkövetője, akit a budapesti életvédelmi nyomozók őrizetbe vettek.
A 18 éves kőbányai K. Zsoltot körözték a BRFK a hajnali Erzsébet téri szurkálás miatt, majd el is fogták.
Két társaság szólalkozott össze a Deák tér közelében vasárnap hajnalban.
A civil szervezetek alkotják az állatvédelem gerincét.
Félmillió látogató fordult már meg Budapesten az Erzsébet téri óriáskerékkel, az üzemeltető új kerék vásárlására készül – olvasható a Világgazdaságban csütörtökön.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Német rendőrök agyonlőttek egy férfit, aki egy ellenőrzés során rájuk lőtt a cseh határ közelében – közölték vasárnap a német hatóságok. Az agyonlőtt férfi egy 47 éves iráni állampolgár volt, aki már évek óta Mannheim térségében élt.
Ugyan nyárias meleg várható, de érhetik majd az embert meglepetések.
Soros organizations have taken legal action to challenge the ban on the pro-LGBTQI demonstration on June 1.
A tüntetők népszavazást követelnek Bulgáriában, míg a kormány kitart az euró 2026-os bevezetése mellett.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Tombol a kettős mérce.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.