Újabb lépést tett a kormány az uniós forrásokért
További kérésekre lehet számítani az Európai Bizottság részéről.
További kérésekre lehet számítani az Európai Bizottság részéről.
A vámszabályok kijátszásával kerülhetett az áru az Európai Unióba.
Újabb törvényt fogadtunk el az Európai Bizottsággal való megállapodás érdekében – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter.
A helyreállítási források visszatartásával saját céljai előtt nehezíti meg az utat Brüsszel.
Az Európai Bizottság azzal, hogy visszatartja a lengyeleknek és a magyaroknak járó uniós forrásokat, lényegében a teljes közösséget gyengíti.
Hazánk most nem részesül a támogatásokból. A források a menekültek élelmezésében és utaztatásában hivatottak segíteni.
A miniszter hangsúlyozta: az év végéig meghosszabbított határidőig megszülethet a megegyezés az Európai Bizottsággal.
Így áll ma a Karinthy módjára meghasonlott Európai Unió Ukrajnával, valamint hazánkkal és Lengyelországgal.
A kormány nem vitatkozni akar, hanem együttműködni, így nincs bajunk az Európai Bizottság által kért tizenhét pont végrehajtásával.
Egy lengyel alkotmányjogász szerint Brüsszel olyan dolgokat akar ráerőltetni a tagállamokra, amelyekre semmilyen felhatalmazása nincs.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A háború folytatása és Ukrajna uniós tagsága további milliókba kerülne minden – jelentette ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A leköszönő országos tiszti főorvos fontos ígéretet tett a miniszterelnöknek.
Azok akik külföldiekkel szövetkeznek, még inkább, hogyha külföldiek segítségével jutnak hatalomba, mint itt Magyarországon is a második világháború után, nekik a nemzeti büszkeség az ellenfél.
Az ukrán légierő egy nappal a konfliktusban álló felek között Isztambulban tervezett újabb tárgyalási forduló előtt, vasárnap közölte, hogy Oroszország az eddigi legnagyobb éjszakai dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen.
40 percet követően a Győri Audi ETO KC négy góllal vezet az Odense ellen.
Az 1980-as évek közepén még az olimpiai ötpróba része volt, ám később fokozatosan háttérbe szorult.
Az orosz Védelmi Minisztérium több embert is letartóztatott.
Tombol a kettős mérce.
40 percet követően a Győri Audi ETO KC négy góllal vezet az Odense ellen.
Az 1980-as évek közepén még az olimpiai ötpróba része volt, ám később fokozatosan háttérbe szorult.
Az orosz Védelmi Minisztérium több embert is letartóztatott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.