Álmomban két macska voltam, és játszottam egymással. Az egyikünk macska elhatározta, havi jövedelméből mostantól nagyobb utalásokat teljesít a szomszédunk javára. Ő ugyan egy pernahajder, már mindenét elkótyavetyélte, és ledöntötte a kertünk sarkában álló szobrot is, mert szerinte nacionalista. Szerintünk meg nem az, hanem a mi szobrunk. Mivel azonban a szomszédunk hadakozik eközben a szembeszomszédjával, szimpátiát ébresztett az egész faluban, és a falugazda – akinek ősei mintha amerikaiak lennének – azt mondta felemelt mutatóujjal: jobban tesszük, ha mi is a segítségére sietünk a szomszédunknak, nehogy a történelem rossz oldalán végezzük! Még csak az hiányozna! Épp most, amikor be kell spájzolni télre a tűzifát. A másikunk macska így kontrázott minderre: rendben, a testvéreinken úgyis tudunk spórolni valamennyit. Nekik is havonta utaltunk, de már nem érdemlik meg. Hepciáskodnak, tényezőknek képzelik magukat. Érezzék csak a törődést, majd megjön az eszük! Igaz, hogy szerződés szerint jár nekik az utalás, de kinek lesz itt ideje jogászkodásra, nem igaz?!
Valahogy így áll ma a Karinthy módjára meghasonlott Európai Unió Ukrajnával, valamint hazánkkal és Lengyelországgal. Ukrajnát, ezt a hírhedten korrupt országot – még a Zelenszkij főszereplésével készült A nép szolgája sorozat is a romlott közállapotaikat figurázza ki; az ukránok sírva nevetnek saját magukon – a Nyugat vélelmezett külpolitikai érdekei mentén jutalmazza, az Egyesült Államok és a nemzetközi pénzintézetek csendes(ebb) társaként. Brüsszel havi egy-kétmilliárd eurót, forintban számolva százmilliárdokat öl abba, hogy a Nyugat – ismét csak vélelmezett – geopolitikai szempontjainak megfelelően megtartsa Kijevet Moszkva ellenében, és lehetőség szerint hónapok, évek alatt megroppantsa Putyint. Mindeközben – mint írtunk már róla – a nemzetközi, főleg amerikai nagyvállalatok, valamint nagypályás befektetőik bevásárolják magukat az egyetlen gazdasági ágba, amely Ukrajna nyugati, az oroszoktól védettebb felén ér bármit is: a kiváló természeti adottságokat kihasználó mezőgazdaságba. A mostani utalások ezen érdekeltségeket is védik, legyen azért elvégre megtérülés is.
Hosszú cikkeket lehet írni arról, milyen ország is Ukrajna. Ez sem érdektelen kérdés éppen – itt fekszik a szomszédunkban, számottevő kárpátaljai magyar közösséget is a lakói között tudva –, de még izgalmasabb, hogy milyen az az Európai Unió, amely egyik kezével a sokszorosát szórja el egy külső szereplőnek, teljesen bizonytalan geopolitikai célokra, mint amennyit a másikkal saját tagállamaitól tart vissza, mondvacsinált, jogi köntösbe öltöztetett, valójában politikai indokokra hivatkozva. Például a korrupcióra, ami Kijevvel összemérten főleg nevetséges érv. Ráadásul mi befizetünk az EU közös kasszájába, és szerződés szerint veszünk ki onnan, az ukránok pedig nem.
