Hosszú cikkeket lehet írni arról, milyen ország is Ukrajna. Ez sem érdektelen kérdés éppen – itt fekszik a szomszédunkban, számottevő kárpátaljai magyar közösséget is a lakói között tudva –, de még izgalmasabb, hogy milyen az az Európai Unió, amely egyik kezével a sokszorosát szórja el egy külső szereplőnek, teljesen bizonytalan geopolitikai célokra, mint amennyit a másikkal saját tagállamaitól tart vissza, mondvacsinált, jogi köntösbe öltöztetett, valójában politikai indokokra hivatkozva. Például a korrupcióra, ami Kijevvel összemérten főleg nevetséges érv. Ráadásul mi befizetünk az EU közös kasszájába, és szerződés szerint veszünk ki onnan, az ukránok pedig nem.

Arról van valójában szó, amit pár éve egy német baloldali politikusnő így fogalmazott meg: „Orbánt ki kell éheztetni.” Mármint pénzügyileg. Már az áprilisi magyarországi választások előtt azt akarták, hogy a magyarok a bőrükön érezzék a megszorítást, és ennek tudatában szavazzanak (az ellenzékre). Nem jött be. A következő célkeresztben a szintén renitensnek elkönyvelt lengyelek állnak a 2023-as választá­saik előtt. Azért ha álmunkban egy harmadik macska, egy brüsszeli csinovnyik is lennénk, két ukrán utalás között elgondolkodhatnánk: az olasz és a svéd jobboldali fordulat után, a lengyel és a spanyol választások előtt vajon milyen hosszan tartható ez az önsorsrontó uniós politika? Mi a célja, hová is vezet?

Borítókép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (Fotó: MTI)