
- Magyar Nemzet
- évforduló
évforduló

Kő csikorgott a lába alatt
A 90 éve született Csoóri Sándort a leghitványabb támadások a rendszerváltozás kezdetén, majd Gyurcsány Ferenc iszonyú emlékű országlása idején sújtották.

100 éve hunyt el Szinyei Merse Pál
A Majális, a Lilaruhás nő és a Pacsirta festője 1845. július 4-én a felvidéki Szinyeújfalun született és 64 éves korában, 1920. február 2-án, a szintén felvidéki Jernyén hunyt el.
Mozifilm készült Béres József életéről
Szerb Antal halála az emberi gonoszság egyik legerősebb megnyilvánulása volt
Szerb Antal 1945. január 27-én halt meg tragikus körülmények között, holttestét 1946 októberében exhumálták, majd Budapesten helyezték el földi maradványait a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.
A hazához vezető kalauz sokaknak
1948-ban a kommunisták eltávolították az állásából Fekete Istvánt, elsősorban a Zsellérek című könyve miatt, melyben megírta, hogy Ajkán milyen kegyetlenségeket követtek el 1919-ben a vöröskatonák.

Az orosz elnök diktálta a tempót Izraelben
Vlagyimir Putyin volt az egyetlen vezető politikus, aki hivatalosan kétoldalú tárgyalásokra is érkezett Izraelbe a Holokauszt Világfórumra.

A megbékélésről mondott beszédekkel emlékeztek Martin Luther Kingre
Aki lehozta a Holdat a Földre
„Az én filmemben minden megtörténik. Benne lesz minden. Még egy matróz is, aki mellékesen sztepptáncos” – mondja Guido Anselmi filmrendező a 8 és fél című 1963-as alkotásban.

Fennállásának 30. évfordulóját ünnepelte az RMDSZ Kolozsváron
Kelemen Hunor szerint a szövetség kihívásai a következő időszakban sem változnak, így a romániai magyarságnak meg kell őriznie identitását szülőföldjén.
Fontos híreink
Orbán Viktor: Minden vállalásunk teljesítésére megvan a fedezet

Imaszőnyegek a rácsok mögött: az osztrák állam látja el a muszlim fogvatartottakat

Paks II – öntik az „első betont”: megkezdődhetnek a tényleges építési munkálatok

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Hát elkezdődött: eddig 12 párt kérte a nyilvántartásba vételt, egy „kötelező” szereplő még hiányzik
Négy napon belül döntenek a nyilvántartásba vételről.

Bajnai Gordon után a sógora is megjelent a Tisza Párt körül
A gazdag, baloldali üzletember több tiszás politikussal is kapcsolatban van.

Baráti tűz alatt Karácsony Gergely, már a balosoknak is sok, hogy nem csinál semmit a főpolgármester
Őrsi Gergely inkább vesz a II. kerületnek egy hókotrót.

Menczer Tamás: „Bábfigurák vagytok, Peti!”
A Tisza Párt nem tud nemet mondani Brüsszelnek.
Külföldi híreink

A baloldal nyíltan „népességcseréről” beszél és a bevándorlóknak választójogot is adna
A francia baloldal is hasonló elveket vall.

Halálos orosz dróncsapás érte álmukban az ukránokat
Nem csak a lakosok között vannak sérültek, az infrastruktúrát is jelentős kár érte.

Manfred Weber világossá tette, mit vár el Magyar Pétertől + videó
Április 12-én erről is döntés születik.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Így érhetik el könnyebben a külpiacokat a magyar gazdák
Támogató portált indít az agrárkamara.

Nem fogynak a jegyek a téli olimpia pénteki megnyitójára, jön az egyet fizet, kettőt kap akció
Aki a pénteki ünnepélyes eseményre belépőt vásárol, ajándékba kap egy másik sporteseményre szóló jegyet.

Drasztikus árcsökkentésre és offenzívára készül a Toyota Magyarországon
Nyolc új Toyota és két új Lexus is érkezik 2026-ban, a Corolla árából pedig 2,6 millió forintot engednek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

