A vörös kommün hosszú árnyéka

Kiemelt helyen emlékeznek meg a hazai lapok a kommün kitörésének első évfordulójáról.

Fotó: Fortepan

Kiemelt helyen emlékeznek meg a hazai lapok a kommün kitörésének első évfordulójáról. Az Est így ír: „Egy esztendeje lesz holnap, március 21-én annak a napnak, amelyen elindult iszonyú agyaglábán az a szerencsétlenség, amely Magyarország zivataros történelmének legnagyobb csapása volt, s amely történelmünknek leggyászosabb és egyben legszégyenteljesebb lapjait írta. Holnap lesz egy esztendeje, hogy a gyenge jellemű Károlyi Mihály kinyittatta a börtönök ajtajait, s a gonosztevők és eszelősök társaságának átadta az országot. Azon a szerencsétlen pénteki napon kiáltotta ki az a néhány cellányi kalandor a saját diktatúráját, amelyet a proletárság diktatúrájának hazudott. (…) Megölték az ipart, a kereskedelmet, elpusztították a százados állami intézményeket, szétszaggatták a törvényt, az erkölcsöt, a vallást, feldúltak mindent, ami szent, értékes és nemzetfenntartó volt évszázadokon keresztül. (…) Gyilkosokból és fegyencekből alakított bandák gyakorolták a terrort, mukkanni nem volt szabad, az erény és a hazafiság kétségbeesetten elbujdosott vagy reményvesztetten meglapult. (…) És ha van valami a természetben, ami a feltámadás minden reménye nélkül pusztulhat el, akkor egészen bizonyos, hogy a magyarországi bolsevizmus az.”

A szociáldemokrata párt lapja, a Népszava sem fukarkodik az elítélő kitételekkel, bár a szocialisták felelősségét igyekszik kisebbíteni. „Fegyveresen kellett volna megtámadni a bolsevistákat, fegyveresen kellett volna leverni az elégedetlenkedő néptömegeket. A pártban megoszlottak a vélemények. Az egyik rész úgy látta a helyzetet, hogy szembe lehet helyezkedni a belső ellenfelekkel, a másik fél úgy, hogy nem lehet. Így jutottunk el március 21-é­hez. Az a rész, amely a szembehelyezkedést lehetetlennek tartotta, a másik rész előzetes beleegyezése nélkül kész helyzet elé állította a pártot, és másnap reggel a diktatúrára ébredtünk. (…) A bolsevizmus a maga romjai alá temette a magyar szocialista munkásság harmincesztendős munkájának, fáradságának minden virágát, de nem temette a szocializmust magát, amelyet megölni, elpusztítani nem lehet.”

Fotó: Fortepan

A Magyarország leírja, miként szabadultak ki a későbbi népbiztosok. „A diktatúra szomorú emlékű lovagjait február huszonhatodikán szállította ki egy kevéssé előkelő kocsi a Maglódi úti gyűjtőfogházba. Bűnlistájuk már akkor éretté tette őket, ha nem is az akasztófára, de legalább néhány évi börtönre. (…) Az »előkelő« vendégek megérkezésükkor azt mondták az őket ellátásba vevő fogházigazgatónak: »Úgy nézzen ránk, hogy néhány nap múlva mi leszünk a miniszterek és államtitkárok.« (…) Március huszadikán délután fél háromkor megjelentek a gyűjtőfogházban Kunfi Zsigmond, Pogány József és Landler Jenő. Bementek a társalgóba – a közös cellába, ahol a foglyok napközben tartózkodtak. Tizenöt percig voltak benn Kun Bélánál, Vágónál, Szántónál, Rabinovicsnál és Seidlernél, és ez alatt a rövid idő alatt dőlt el Magyarország sorsa. A fogházigazgatónak azt mondták, hogy »a minisztérium küldte ki őket, hogy egy platformon megegyezzenek és átadják az államhatalmat«. Tizenöt perc múlva ragyogó arccal jöttek ki és csak ennyit mondtak: »Kész!« (...) Autó várta őket és énekelve távoztak. ”

A gyűjtőfogház kommün alatti felhasználásához kötődik a Pesti Hírlap március 26-i híre: „Több százra tehető azoknak a száma, akiket a proletárdiktatúra idején túszokként internáltak. A bolsevizmus letörése óta az új államélet berendezésén fáradozó kormányok nem egy tagja tartozott ezek közé a túszok közé, akik rövidebb-hosszabb időt töltöttek tavaly a gyűjtőfogházban, és a közélet számos vezető egyénisége hivatkozhatik arra, hogy »büntetett előéletű«. A múlt év áprilisában és májusában a gyűjtőfogházban internált túszok elhatározták, hogy az idei május 1-jén a Rókus kórháztól induló különvillamosokkal kivonulnak a gyűjtőfogházba, amelynek kápolnájában szentmisét hallgatnak.”

A Pesti Hírlap 25-én azt közli: „ Nagyon sokan helyeslik a kisgazdapártban Gaál Gasztonnak a nézetét (…), hogy Apponyit kérjék meg a kormányelnökség elvállalására.” Egy nappal később Friedrich István volt miniszterelnök és Rubinek Gyula kisgazda földművelésügyi miniszter szavait idézik, akik „megnyugtató megoldásnak” találnák a párizsi békedelegáció vezetőjének megbízását. Apponyi Albert (képünkön) előtérbe kerülése azért figyelemreméltó, mert pár napja az váltott ki felháborodást és okozta majdnem az új kormány bukását, hogy Simonyi-Semadam Sándor miniszterelnök a házban felolvasta a gróf levelét, amelyben a külföldi sajtóhíreknek hitelt adva a hazai közállapotokat, a vélelmezett önkényeskedéseket kárhoztatta. Az Ujság kétségbe vonja a terv realitását. „Csak mint politikai furcsaságot említjük azt a hírt, amely egyes lapokban azzal lepte meg a közönséget, hogy új kormány készül Apponyi Albert gróffal az élen. (…) Természetesen, az egész fantasztikus szülemény.”