75 éve hunyt el Boldog Apor Vilmos győri püspök

Hetvenöt éve, 1945. április 2-án halt meg Boldog Apor Vilmos báró, győri püspök, aki karitatív tevékenységével, és a második világháború idején elszenvedett vértanúságával az igazi keresztényi szeretet példája lehet.

Ősi katolikus székely főnemesi családból származott, 1892. február 29-én született báró Apor Gábor Háromszék megyei főjegyző és Pálffy Fidélia grófnő harmadik gyermekeként Segesváron.

1895-ben Bécsbe költöztek, a király személye körüli minisztérium államtitkárává kinevezett apja három évvel később cukorbajban meghalt. A gimnáziumot a Bécs közeli Kalksburg jezsuita középiskolájában kezdte, az utolsó két évet Kalocsán, a jezsuita gimnáziumban végezte. 1909-ben kispapnak jelentkezett gróf Széchenyi Miklós győri püspöknél, aki az innsbrucki jezsuita teológiára küldte tanulni.

Már az első világháború alatt, 1915. augusztus 24-én szentelték pappá, működését a nagyváradi egyházmegyében kezdte meg, ahová Széchenyi Miklós vitte magával. Előbb Gyulára helyezték káplánnak, s bár nem volt különösebb szónoki tehetsége, prédikációi mély gondolati tartalmuk miatt vonzották az embereket. 1916-ban doktori szigorlatot tett, 1917-ben két hónapig egy kórházvonat lelkésze volt, s találkozott a háború borzalmaival. Az év őszétől a nagyváradi papnevelde prefektusa és dogmatikatanára lett, de közelebb állt szívéhez a lelkipásztori munka, ezért 1918 augusztusában ismét Gyulára helyezték, immár plébánosnak. Itt egyházközségi lapot indított, népmissziókat szervezett, a katolikus megújulás szolgálatában hitbuzgalmi és társadalmi egyesületeket hozott létre. 1937-ben a Szuverén Máltai Lovagrend tagja lett. Az 1938-as Anschluss, Ausztriának a náci Harmadik Birodalomhoz csatolása után gyulai német híveit óvni igyekezett a szélsőjobboldali propagandától.

XII. Pius pápa 1941. január 21-én győri püspökké nevezte ki, szentelésére Gyulán került sor, székét március 2-án foglalta el. Főpásztorként „a szegények püspöke” lett, de nemcsak a szegényeké, hanem minden bajba jutotté és üldözötté. 1943 augusztusában a katolikus szociális mozgalmak vezetői és a politikai élet képviselői Győrben jöttek össze, hogy megalakítsák a Katolikus Szociális Népmozgalmat, melynek egyházi és lelki vezetését, a püspökkaron belüli pártfogását Apor Vilmos vállalta. Az értekezlet résztvevői azzal számoltak, hogy a németek nem nyerhetik meg a háborút. A vereséget idehaza is politikai-társadalmi átalakulás fogja követni, s a katolikus mozgalmaknak mindent meg kell tenniük azért, hogy az átalakulás demokratikus szellemű legyen.

A püspök a vészkorszakban fellépett az üldözöttek érdekében, a gettók felállítása ellen a belügyminiszternél tiltakozott. Minden nála jelentkező üldözöttet oltalmába vett, szerzetesházakban, kórházban vagy a Püspökvárban helyezte el őket. Püspöktársait is egységes fellépésre próbálta rábírni, a váci püspöknek így írt: „Az antiszemitizmust nem lehet helyeselni. A pápától le az utolsó püspöki karig el kell ítélnie ezt minden papnak”. A nyilas hatalomátvétel után egyre inkább persona non gratának számított, főként azután, hogy október 31-én a Dunántúl főpásztorainak egyikeként (Mindszenty József veszprémi, Shvoy Lajos székesfehérvári püspök és Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát társaságában) memorandumban kérte a „nemzetvezető” Szálasi Ferencet, hogy ne vessék a harcok martalékául a Dunántúlt, szüntessék be az esztelen vérontást és pusztítást. A nyilasok bosszúja nem késett, Mindszentyt és Shvoyt letartóztatták, az Apor Vilmos ellen kiadott elfogatóparancsot csak a szovjet előrenyomulás miatt nem tudták végrehajtani.

Amikor a front 1945 márciusában elérte Győrt, Apor Vilmos arra kérte a német hadvezetést, hogy kíméljék meg a várost, de elutasító választ kapott. Március 28-án, nagyszerdán a harcokban a székesegyház találatot kapott, tornya kiégett, a püspök utoljára nagycsütörtökön, a pincében misézett. Március 30-án, nagypénteken szovjet katonák a Püspökvár óvóhelyéről fiatal nőket akartak „munkára” vinni. A szovjet kapitánnyal tárgyaló Apor Vilmos azt ajánlotta, hogy helyettük férfiak és idős nők menjenek. Az egyre hevesebbé váló vita közben a szovjet tiszt előkapta fegyverét és előbb a mennyezetbe lőtt, majd a püspököt is célba vette, akit három lövedék talált el. A sebesült főpapot a harcok közepette hordágyon vitték a több kilométerre lévő kórházba, ahol a petróleumlámpa fényénél operáló orvos hasüregében nem találta meg a lövedéket. Apor Vilmos hősiesen viselte szenvedéseit, hálát adott Istennek, hogy ilyen nagypénteket adott neki, s mikor megtudta, hogy a nőknek nem esett bajuk, így sóhajtott fel: „Köszönöm a jó Istennek, hogy elfogadta áldozatomat”. Húsvét vasárnap, április 1-jén hashártyagyulladás lépett fel, s másnapra virradóra meghalt, de még megbocsátott gyilkosának.

Ideiglenesen a győri karmelita templom kápolnájába temették. Végleges sírhelye 1948-ban készült el vörös márványból a bazilika Héderváry-kápolnájában, de újratemetésére csak 1986-ban kerülhetett sor. Boldoggá avatási eljárása 1946-ban indult, de 1949-ben fel kellett függeszteni és csak négy évtized után folytatódhatott. Szent II. János Pál pápa 1997. november 9-én avatta boldoggá a vatikáni Szent Péter téren, ünnepét május 23-án tartják, mert vértanúságának időpontja többször is a húsvéti időszakra eshetne.

Magánadományból készült szobrát, Lebó Ferenc alkotását 2012-ben leplezték le a győri Püspökvár tornya előtti téren. Szobra áll Budapest XII. kerületében és Gyulán is, a Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskola 2000-ben vette fel nevét, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2004-től Vácon működik.