Olvadt vas hullik az égből egy, a Földtől nem messze felfedezett bolygón
A pokoli planétán elképesztő körülmények uralkodnak.
A pokoli planétán elképesztő körülmények uralkodnak.

Egy közeli csillagrendszer két ismert bolygójának vizsgálata közben váratlanul egy harmadik bolygó csillagkorong előtti átvonulását is rögzítették.

Úgy találhatnák meg bolygónkat, ahogy a földi csillagászok más csillagok körül keringő égitestek, azaz exobolygók után kutatnak.

Kiss László csillagász-akadémikus a 2020-as év ismeretterjesztő tudósa lett a tudományos újságírók szavazatai alapján.

Az irodalmi és a Nobel-békedíjak esetében a világ többi része is szerepet kap.

Ez nagy előnyt jelent a Naprendszerünk határain kívüli lakható világok utáni kutatásban.

A TESS négy kamerájával nagyjából egy hónapon át vizsgálja a csillagos ég egy-egy szeletét.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Még eredetiségi igazolást is kiállítottak a különlegességekről.

A férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

77 évesen kórházban hunyt el.

A Szentmihályi út és a Kerepesi út kereszteződésében dolgoznak a tűzoltók.

A tárcavezető a georgiai kormánnyal való együttműködést méltatta, és élesen bírálta a „nemzetközi liberális médiát”.

A szövetségen belül komoly viták zajlanak arról, meddig lehet elmenni.

Több régióból is jelentős károkról érkeztek jelentések.

A finnek elleni hazai bravúr után újabb értékes győzelmet szerzett Gasper Okorn csapata.

A magyar női kézilabda-válogatott többször is négygólos hátrányba került a csoportelsőségről döntő meccsen.

Mindenki meneküljön a Tisza-reformoktól, szégyen és gyalázat a nyugdíjak megadóztatása – fakadt ki a miniszter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.