Bár a székelyeket csúfolják hazátlannak a románok, mégis a budapesti magyar küzd a szülőföld élményért
Tamási Áron életművének jó ismerője új kötettel jelentkezett.
Tamási Áron életművének jó ismerője új kötettel jelentkezett.

– A művek kiválasztása önmagában értékítélet, de a kiválasztott műveket nem rangsoroltuk – mondta Falusi Márton a Magyar Művészeti Akadémia új irodalmi lexikonának egyik főszerkesztője.

Az egész napos konferencián a kulturális szektort mélyen érintő járványhelyzet hatásairól és megoldásairól is szó esett.

Falusi Márton szerint van egy olyan globális tudatipar, egy olyan digitális kultúra, amelyik csak nemzetközi sztenderdeket és piaci érdekeket képvisel, s ezzel szemben csak a magaskultúra van.

Az Országút című kulturális folyóirat bemutatkozó sajtótájékoztatóján az új főszerkesztő hangsúlyozta, hogy a magyar szellemi élet ma olyan újrakezdés előtt áll, akárcsak Trianon után.
A lap hangsúlyozottan nemzeti konzervatív értékrendet követ, de kiemelik a kritika mindenkori fontosságát és nyitottságukat minden építő szellemi irányzat értékei és képviselői felé.

Falusi Mártonnak huszonegy évesen jelent meg első verseskötete, az ötödik köteten túl pedig novellái, esszéi és tanulmányai is színesítik az irodalmi palettát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter ennek nem fog tapsolni.

A kontinensen már a népesség biztonsága forog kockán – figyelmeztetett a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

Magyar Péter pártja feladná az ország szuverenitását.

A miniszterelnök tájékoztatott: aki felkészült lesz, az tud leginkább teret foglalni majd.

A technológiai milliárdos szerint vissza kell adni a szuverenitást az egyes államoknak.

Több sérült állapota válságos.

Hétfőn Londonban találkozik a francia elnök, Zelenszkij, Keir Starmer brit miniszterelnök és Friedrich Merz német kancellár.

A magyar középpályás a mostani Premier League-idényben másodszor volt eredményes.

A magyar középpályás majdnem győztes találatot szerzett a fordulatos, Leeds elleni bajnokin.

A vb-döntő hősét hatgólos hátrányban küldték pályára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.