Jószagú nihil

Falusi Mártonnak huszonegy évesen jelent meg első verseskötete, az ötödik köteten túl pedig novellái, esszéi és tanulmányai is színesítik az irodalmi palettát.

Falusi Márton költő, szerkesztő ifjú kora ellenére komoly életművet és díjakat mondhat már magáénak. Huszonegy évesen jelent meg első verseskötete, az ötödik köteten túl pedig novellái, esszéi és tanulmányai is színesítik az irodalmi palettát. A József Attila-díjas költő nevével a Hitel folyóirat versrovatának vagy az Előretolt Helyőrség Íróakadémia antológiájának szerkesztőjeként is találkozhattunk – most ez utóbbi lett a kiadója esszé- és tanulmánykötetének. Már a cím kérdésfelvetése jelzi a kritikus pozíciót, majd az egyes fejezetek – Modern? Posztmodern? Orfeuszi? Próteuszi? Mit jelent az irodalom „filozofikussága”? Stílustörés a toplistákon – megerősítik a kétkedő alaphangot, amellyel a szerző a kortárs irodalom rétegződéseire irányítja a figyelmet. Falusi Márton okfejtése helyenként csapongó, sűrű és elvont, tanulmányainak költői, képi látásmódja viszont üdítően hat.

Matematikai fenség című írásában megismerjük mestereit, köztük Rátkay Endrét, aki egykor Dante Divina Commediáját eredeti nyelven, szótárral és Babits fordításával a kezében silabizálva döbbent rá, hogy „egyetlen műben így együtt lehet költészet, politika, teológia, filozófia, fizika, geológia, földrajz, napi és régmúlt eseményeket idéző történelem”. Ha nem köt is ekkora csokrot Falusi a tudomány- és művészeti ágakból, a kultúra, a filozófia és az irodalom kapcsolódási pontjaira azért kellő távlatból tekint. A bartóki modell a kortárs magyar lírában című tanulmányban a jungi kollektív tudattalant vagy

Northrop Frye mítoszról szóló gondolatait idézi a kulturális emlékezet kapcsán, miközben rögzíti: az idegenséggel való találkozás nélkül a saját tradíció sem nyílhat meg előttünk. Csoóri Sándorral állítja: „A huszadik századnak kellett eljönnie, hogy nagyobb sugarú látószöget nyitva tekinthessünk a népköltészet változatos és gazdag tájaira.”

Ebben a vonulatban érthető, hogy Csoóri maga is az európai avantgárd poétika, Breton, Aragon, Apollinaire, valamint József Attila és Federico García Lorca műveit olvasva ért meg egyre többet a magyar népköltészetből, majd a szürrealizmus költői technikái döbbentik rá a magyar népköltészetben addig föl nem ismert szürreális képalkotásokra. A Kultúra arisztokrácia nélkül? című fejezetben Falusi a hagyomány, a műveltség és a politika felől utal vissza ugyanerre a gondolatra: egyrészt okkal félti az európai kultúrát.

Bár „a humánumot állati sorba visszataszító totális diktatúrák éppúgy nem tudták fölszámolni az egyén magaskultúra iránti sóvárgását, miként nem jártak sikerrel a tömegkultuszt dicsőítő ipari és tudományos forradalmak, […] a huszadik századra nyilvánvalóvá vált, hogy a kultúra archaikus mélyrétege, a faragott óceáni maszkok, az afrikai termékenységszobrok és a széki muzsika csupán magaskultúraként felfogva járhatja át a gondolkodásunkat. […] Azok a műformák, amelyeket a kultúrák természetes áteresztőképessége révén, a kíváncsi érintkezésben egyetlen mély levegővétellel alámerülve, a többre vágyás táplálta fogékonyságból feltöltekezve idegenből honosítunk meg, mind valamely nemzeti sajátszerűség hordozói.”

Épp emiatt okoz fejtörést a szerzőnek, hogy egyes divatos teoretikusok a korszerűséget a nemzetek fölötti, sőt a nemzetek utáni kulturális miliőnek tulajdonítják napjainkban, és az államok feloldódásáról prófétálnak, miközben a művészet intézményrendszerét jelenleg még az állam tartja fenn. Mi van a másik oldalon? A nemzeteken kívüli intézmények a tömegkulturális bóvlit pártolják és támogatják, amelyeknek lényege a gyors és olcsó előállítás, a sorozatgyártás, a felszínesség, a látványos és jószagú nihilizmus. Falusi esszéi ezek helyett inkább Arany János, Nagy Gáspár, Szerb Antal, Pilinszky vagy Csoóri olvasására biztatnak.

(Falusi Márton: Kultúra arisztokrácia nélkül? – Esszék és tanulmányok. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2019, 375 oldal. Ára: 2990 forint)