Túl erős volt az Omonia, kettős vereséggel esett ki a Fehérvár
Csak a kapusának köszönhette Pető Tamás csapata, hogy nem szenvedett többgólos vereséget.
Csak a kapusának köszönhette Pető Tamás csapata, hogy nem szenvedett többgólos vereséget.

Jelenleg négy élvonalbeli klub érintett az európai kupasorozatokban.

Csütörtökön mindkét magyar együttes vendégségben szerepel

Előnyt szerzett a visszavágóra a magyar csapat.

Két magyar konzul is jelen lesz a Fehérvár FC-Szumgajit FK futballmeccs helyszínén Azerbajdzsánban csütörtökön, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak majd a kiutazó magyar szurkolóknak.

A 14-szeres válogatott labdarúgó már megtalálta új csapatát, pályafutása során először légiós lesz.

A Vidi két gólját is lesre hivatkozva érvénytelenítették a Diósgyőr ellen.

Könnyed hazai győzelemmel indult az NB I hétvégi fordulója.

Új esélyt kapott Székesfehérváron Tóth Balázs, egyelőre él is vele.

A Fehérvár védője feszülten nyilatkozott, amikor a válogatottság került szóba.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem sok derűt tartogat az időjárás.

A fekete pörkölésének erőssége is fontos tényező.

A rendezvények csúcspontját Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelései jelentették.

A nemzeti oldal nem számokként és gazdasági adatokként tekint az emberekre, hanem egy összetartó közösség tagjaiként – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a lapunknak adott interjúban.

Európa a rossz példa.

A baloldal számára egyelőre kínosabb az ügy.

Az ellenzék az elnök felfüggesztését fogja kérni a parlamenttől „az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadások” miatt.

A csapatkapitány sérülése és egy kihagyott tizenegyes is színesítette az Afrikai Nemzetek Kupája nyitómérkőzését.

A Rapid sport év végi összegző műsorában a labdarúgás a téma.

Van remény, hogy a vesztébe rohanó Nyugat-Európa közép-európai segédlettel mégis megmenekül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.