Döntött az MLSZ Csoboth Kevin sokat vitatott piros lapja ügyében
Az Újpest támadója estében rátaposott a fehérvári Kasper Larsen lábára, ezért állították ki.
Az Újpest támadója estében rátaposott a fehérvári Kasper Larsen lábára, ezért állították ki.
A mérkőzés többségében emberelőnyben futballozva sem tudta megfordítani az állást a Vidi.
Kevin Constantine családi okokra hivatkozva mondta fel magyarországi szerződéseit.
A zárt kapuk mögött játszott meccsen Kalmár Zsolt is betalált a Vidi ellen.
A klub megőrizte a helyét az NB I-ben, de a következő idényt már megújult játékoskerettel kezdi meg.
Az edző szerint muszáj elbeszélgetni a játékosokkal, miután a csapat újabb lépést tett a kiesés felé.
Sanyi bácsi immáron kilencvenhét éve a DVSC drukkere.
A debreceniek 2-0-ra győzték le hazai pályán a kiesőzónától csak egy pontra lévő Vidit.
Hatpontos ütközetet nyert meg a Vidi a Honvéd ellen, és elmozdult a kiesőzónából.
A Vasas elleni győzelem ellenére nem tört ki a hurráhangulat a még mindig kiesés elől menekülő Vidinél.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A reptér jelenleg fennakadás nélkül üzemel, járatkésés vagy törlés nincs.
Aki keres, az talál – írta közösségi oldalán a budapesti Fidesz frakcióvezetője.
A kormányfő mindenkit a békemenetre invitál.
Budapest felé egy sávon halad a forgalom.
Rossz hír a háborúpártiaknak, és jó hír mindazoknak, akik békére vágynak, hogy az amerikaiak egyáltalán nem adták fel a békecsúcs megrendezésére vonatkozó terveiket – jelentette ki Szijjártó Péter.
Az Egyesült Államokban példaként tekintenek a magyar családpolitikára, s a jelenlegi adminisztráció a családpolitikai intézkedések terén hazánknak ezen példáját követi.
Napirenden a budapesti békecsúcs – írta közösségi oldalán a külügyminiszter.
A gólpassza után be is talált a magyar válogatott csapatkapitánya, ezzel lett teljes a liverpooli gála.
Kedvcsináló videót tett közzé a frakcióvezető.
Négy vereség után a Bajnokok Ligájában öt gólt vágva javítottak az angolok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.