Hitkérdés
Húsvétkor a keresztények világszerte Jézus feltámadását ünneplik.
Húsvétkor a keresztények világszerte Jézus feltámadását ünneplik.

Steinbach József református püspök szerint kimerült és elfáradt, ugyanakkor a megújulás reményével teli társadalom készült a húsvétra.

„A háború árnyékában ünnepelt húsvét még inkább lehetőséget ad, hogy a szenvedésről a feltámadás fényében gondolkodjunk.”

Ha Krisztus föltámadott, a hit sem veszhet el. A sziklasír bejárata elől elgördül a kő.

A katolikus egyház már a 4. század óta ünnepli január 6-án Jézus Krisztus megjelenését.

A Kossuth-díjas szobrászművész Péliföldszentkereszten készíti el Magyarország első nagyszabású örömútját. A stációk domborműveiről, az örömúttal járó szemléletváltásról beszélgettünk.

„Ha szenvedőkkel találkozunk, Krisztussal találkozunk, ha odahajolunk hozzájuk, a szenvedő Krisztushoz hajolunk oda.”

Fel lehet tenni a kérdést: miért kell megbékéltetni az embert Istennel? Azért, mert háború van. Háborúban áll az ember az Istennel és embertársaival is.

Steinbach József püspök szerint fontos, hogy a húsvét ne szakadjon el a keresztény gyökerétől, az örök élet tudatában megelégedett emberek lehetünk.

Ma azokra emlékezünk, akik fizikailag nincsenek már velünk. Ma veszteségeinket vesszük számba.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Északon búskomor köd, délen napsütés.

Egy kis figyelmetlenség tragédiához vezethet.

Szalai Piroska szerint a Tisza adóemelési tervei hátrányosan érintenék a családi kasszát.

Ezek a legveszélyesebb növények a lakókörnyezetünkben.

A Fitch várakozása szerint a hazai össztermékhez mért ukrán államháztartási hiány az idén eléri a 25,7 százalékot.

Az ukrán elnök taktikai áldozatot hozhatott.

Moszkva – állítása szerint – az elmúlt hét napban mind a hat frontszakaszon előre tudott nyomulni, és összesen kilenc települést foglalt el.

Orbán Viktor a Trump elnökkel folytatott tárgyaláson elérte, hogy mentesüljünk az energiaszankciók alól és megmaradjon a rezsicsökkentés.

Frankie Dettori negyvenéves karrierje során 287 versenyt, köztük 195 profi futamot és 23 brit klasszikust nyert.

Az orosz–ukrán háború kronopolitikája.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.