
A fiúszoprán szóló részeit Bor-Fejérváry Péterrel és Elek Leonnal adják elő, akik a Kodály Zoltán Kórusiskola növendékei. – Elképesztő látni a felkészültségüket, a zene iránti alázatukat – emelte ki Fischl Mónika, aki azt is elárulta, hogy nemrég veszítette el édesapját, akivel nagyon közeli volt a kapcsolatuk, s emiatt más lelkülettel énekli a Requiemet, mint korábban.
Mi, művészek meg vagyunk áldva azzal a képességgel, hogy az életünkben bekövetkezett tragédiákat, veszteségeket be tudjuk építeni egy-egy karakter megformálásába, előadásba a színpadon
– tette hozzá, így folytatva: – Webber Requiemje számomra azt sugallja, hogy ne a félelmet és a rettegést lássuk a halálban, hanem az Égiek végtelen szeretetét. Nekünk, művészeknek, színházi embereknek, a zenei kultúránk követeinek az is a feladatunk, hogy összetartásra ösztönözzük az embereket, s ezzel a különleges koncerttel bekapcsolódhatunk a családok, az emberek ünnepi készülődéseibe, s együtt élhetjük meg az ünnepet.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!