Orbán Viktor is végső búcsút vett Duray Miklóstól + videó
Szülővárosában, Losoncon temették el.
Szülővárosában, Losoncon temették el.
A személyében akkumulálódott erkölcsi tőkét sorstársai segítésére, magyar identitásuk egyenrangú kifejezésének a támogatására fordította.
„Aki ismerte őt, tudja, egy nap alatt legalább kettőt élt. Ritkán lehetett őt otthon találni, tétlenül pedig soha” – írták róla.
Orosz Örs gazdag képanyaggal mutatja be a felvidéki magyar emlékhelyeket.
A külgazdasági és külügyminiszter közölte, ha Pozsonyban is egy erős magyar párt lenne a kormánykoalícióban, az segíteni tudná a kétoldalú kapcsolatokat.
„Deportálni őket azonnal, kicsit mellette vannak, a Duna másik oldalára valók”.
Az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlásakor a központi hatalmakkal különbékére kényszerült Románia újból mozgósított és 1918. november 9-én hadat üzent Németországnak.
A határon túli sajtóban a hírközlésen túl a nemzeti identitás megtartását is szolgálják a nyomtatott lapok – hangzott el egy panelbeszélgetésen.
A magyar közösségnek szüksége van a sikerre a szombati szlovákiai választásokon.
Akár életfogytiglant is kaphat a 14 éves Alex, aki osztálytársait akarta lemészárolni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt vezére számtalanszor csinált magából pojácát.
Az Otthon Start program azoknak is segítség, akik gyermekvállalásban gondolkodnak.
Oroszország, „Shahed” csapásmérő drónokkal és rakétákkal támadta Ukrajnát.
Átszámítva 3,3 millió forintért hozzá lehet jutni Kínában a Geely Xingyuanhoz, amely hozzánk is megérkezhet.
Nagy változások Madridban: Vinícius Júnior mellett egy másik világsztár is távozhat a spanyol fővárosból.
Az Európai Bizottság elnöke a botrányai és mellélövései ellenére tovább irányíthatja az EU-t a szakadék felé.
A Tisza Párt az elmúlt egy évben csak a botrányoktól volt hangos.
Nagy változások Madridban: Vinícius Júnior mellett egy másik világsztár is távozhat a spanyol fővárosból.
Az Európai Bizottság elnöke a botrányai és mellélövései ellenére tovább irányíthatja az EU-t a szakadék felé.
A Tisza Párt az elmúlt egy évben csak a botrányoktól volt hangos.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.