Nem szabad engedni, hogy Észak-Korea nukleáris fegyverek bevetésével fenyegessen
Nem szabad engedni, hogy Észak-Korea bárkit nukleáris fegyverek bevetésével fenyegessen – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Facebook-oldalán.
Nem szabad engedni, hogy Észak-Korea bárkit nukleáris fegyverek bevetésével fenyegessen – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Facebook-oldalán.

Drogra gyűjtött.

Lezárult a nyomozás az ügyben, a gyanúsított nem tett vallomást.

Radikalizálódik a szervezett bűnözés.

Az amerikai elnök szerint mindenki jobban jár azzal, ha Kínának jól megy.

Észak-Koreának nem tetszik a sorozatos gyakorlatozás a félszigetnél.

A Korán-égetések miatt attól tartanak, hogy öldöklésbe torkollik a feszültség.

Nyárra bérelt házat egy orosz faluban Karin Kneissl, akinek esküvőjén még Vlagyimir Putyin is részt vett.

Óva intett a katonai beavatkozástól Nigerben az algériai elnök.

A hatóságok az olyan oroszokat akarják kiutasítani, akiknek Oroszországgal kapcsolatban nem egyezik a véleményük a kormány álláspontjával.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A sofőr elhajtott, de a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren elfogták.

Pontosan ezért nem szabad Brüsszel embereire bízni az országot – mutatott rá Szentkirályi Alexandra.

Az érintett szakaszon sebességkorlátozást vezettek be.

Az Alapjogokért Központ felmérése szerint állandósult a kormánypártok vezetése.

A kormány ragaszkodik az előfizetői díjhoz.

Az FPÖ ízekre szedte az osztrák kormány kirakatintézkedéseit.

Figyelmen kívül hagyják a valóságot.

Az USA szerint Venezuela OPEC-tagsága előnyös lenne, de nem biztos, hogy amerikának is az.

Építési terméket vásárolni nagy felelősség.

A történelem, a művészet és a popkultúra nagy találkozásai.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.